K: Júlia volt a legidősebb. Ha tudnánk, hogy Júlia körülbelül mikor született..? Ugye az édesanyja 1899-ben született, akkor néhány évvel ez előtt születhetett Júlia. Így talán az 1890-es évek elején, közepén házasodhattak össze. A Berta nagymamája mikor született?

V: 1870-ben.

K: És mikor halt meg?

V: Hát ez már itt volt, 1949 körül. Tehát visszajött Magyarországra és még együtt voltunk egy-két évig.

K: Mit tud Berta nagymamájának a fiatalkoráról?

F: Gondolom, a lányok nevelésével foglakozott. Hát annyi gyerek a családban!

K: Igen, hat lány.

F: Úri család volt, ezért bizonyára sok idő kellett ahhoz, hogy nevelje a lányait.

K: A hat lánytestvérből többen is tanultak egyetemen? A Lizán kívül?

V: Amennyire én tudom, Júlia szintén tanult egyetemen.

F: Rita is elkezdte az orvosi egyetemet, de aztán abbamaradt.

K: Mindegyik orvosnak tanult? Júlia is azt tanulta?

V: Elena volt orvos. Azt hiszem, ő volt a nagyapám kedvence.

K: Na jó! Ugorjunk akkor át a Vujovits család történetére! Meséljen még róluk valamit! A nagymamáról.

V: A nagymama háziasszony volt.

K: Angelinának hívták, ugye?

V: Igen, Angelina.

K: Őt nem ismerte?

V: Nem.

K: Tehát a négy nagyszülőből csak a Berta nagymamáját ismerte?

V: Ő pedig nagyon közel állt hozzám, ő foglalkozott a nevelésemmel.

K: A nagyapja, Dimitrije kovácsmester végig Pozsarevácban élt?

V: Igen.

K: A három idegenbe szakadt kommunista testvéren, Radomíron, Vojiszlávon és Gregoron kívül a többiek Jugoszláviában maradtak?

V: Ők maradtak, részben Jugoszláviában, részben Franciaországban.

F: Párizsban, a Mimi.

V: Mimi aztán spanyol háborúban is volt.

K: Ja, akkor ez már az Arvale család. De a Vujovićok közül?

V: A Vujovićok közül? Én csak azt tudom, hogy apám befejezte a gimnáziumot Pozsarevácban. Bizonyára szintén ilyen kommunista eszmék terjesztésével foglalkozott. Ezen kívül érdeklődött az orvostudomány iránt is, az ottani háborús cselekmények során felcserként dolgozott.

K: Az első világháborúban?

V: Igen.

K: Ha 1895-ben született az édesapja, akkor 1913 körül érettségizhetett. Tizenkilenc éves korában tört ki a háború, és abban felcserként dolgozott. A Vujovićok ortodoxok voltak?

V: Azt hiszem, ortodoxok. Legalábbis a születési bizonyítványom alapján ezt lehet feltételezni, mert megkereszteltek.

K: Ortodox szertartás szerint?

V: Igen. Akkor olyan volt a helyzet Jugoszláviában, hogy ha nem keresztelnek meg, akkor törvénytelen gyereknek számítok. Ez egy sor hátránnyal járt volna, ezért ezt a kommunista szüleim is figyelembe vették. Elvittek a templomba és megtörtént a keresztelés.

K: Gondolom, amíg tartott a háború, addig ott volt az édesapja, és utána kezdte meg a tanulmányait Bécsben.

V: Igen, utána Bécsben folytatta a tanulmányait, amennyire lehetett. Mindegyiket megzavarta valami az egyetemi tanulásukban.

K: Úgy emlékszem, mintha Párizsban is jártak volna, vagy valahol Franciaországban.

V: Igen, apám és a Voja öccse. Apám volt a legidősebb. Eléggé jelentős időszakban éltek Párizsban, azt hiszem, szintén mozgalmi munkával foglalkoztak. Ez odáig terjedt, hogy apámat kiutasították Franciaországból és visszairányították Jugoszláviába.

K: Ön szerint mikor volt ez?

V: Még jóval a születésem előtt volt, ’22-’24-ben.

K: A Vujović testvérek jugoszláv, vagyis – hogy is hívták előtte az országot? – szerb-horvát-szlovén állampolgárok voltak, ugye?

V: Igen.

K: És az édesanyja? Ha fiumei volt, akkor neki is jugoszláv állampolgársága volt?

V: Ő magyar állampolgár volt.

K: De mikor?

V: Meddig volt Fiume magyar?

K: ’18-ig. Utána a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része volt, és ha jól emlékszem, 1929-ben nevezték át Jugoszláviának. Milyen volt az állampolgársága az édesanyjának és a családjának: jugoszláv vagy magyar?

V: Magyar.

K: Fiumében éltek, de magyar állampolgárként?

V: Hát Fiume magyar volt, magyar anyanyelvűek éltek ott, és azt hiszem, hogy az iskolákban is magyarul történt a tanítás.

K: 1918-ig volt magyar Fiume. Az édesanyja akkor volt tizenkilenc éves. És utána mi lett a családdal?

V: Utána a család szétszóródott.

K: Tehát senki sem maradt Fiumében?

V: Nem.

K: Mindenki átköltözött magyar területre, vagy szétszóródtak a világban?

V: Hát ez nehéz dolog. Nem tudom, hogy mikor történtek a dolgok.

F: Rita Rómába ment és ott járt orvosi egyetemre.

V: Júlia is.

F: Júlia is?

V: Igen, azt hiszem. És az Elena is. Azt hiszem, akkor ez az olasz vonal érvényesült.

K: Liza pedig Bécsbe ment?

V: Igen.

K: Elena is orvosnak tanult?

V: Elena szorgalmasan járt egyetemre, és be is fejezte. Ő az egyetlen, aki orvosként dolgozott utána.

K: Rómában, vagy Bécsben…vagy hol?

F: Nem Belgrádban?

V: Nem hiszem, hogy Belgrádban, inkább Rómában.

K: A lánytestvérek közül senki sem maradt később Jugoszláviában?

F: Elena ottmaradt, ott élt, Belgrádban.

V: Ezek eléggé nehéz kérdések.

K: Ha jól tudom, 1918. november elején kiáltották ki a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, és Fiume is elszakadt? Magyarországtól, és szerb-horvát-szlovén terület lett belőle.¹ Gondolom, a magyarok vagy maradtak, vagy elmentek onnan. Ezek szerint a lányok nagy része elment, Elena viszont ott maradt. Ezért tanult utána Belgrádban, nem? Hátha közösen kideríthetjük.

F: Lehet tisztázni a dolgot, megkérdezhetjük a fiát, Dejánt. Ő is Belgrádban él, abban a lakásban, amiben a szülei is éltek. Most is ott vannak.

V: Szóval Elena férjhez ment egy jugoszláv orvoshoz.

F: Azt hiszem, együtt jártak az egyetemre.

V: Tulajdonképpen csak ő maradt Jugoszláviában, vagyis Belgrádban.

K: Tehát hat testvér volt. Ebből Elena orvosi egyetemre járt, be is fejezte, és a férje egy jugoszláv orvos lett és Belgrádban éltek. Az Ön édesanyja, Liza szintén orvosnak tanult Bécsben, de nem fejezte be. Közben férjhez ment az Ön édesapjához, Radomírhoz, utána megszületett Ön Belgrádban. Ezekről még nem beszéltünk.

V: Kilenc hónapos koromban vittek ki Bécsbe, és onnan a Szovjetunióba, Moszkvába.

K: A továbbiakban az édesanyja a Szovjetunióban élt, addig, amíg vissza nem tértek.

V: Így van.

K: Mikor is tértek vissza?

V: ’47-ben, vagyis ’46 utolsó napjaiban.

K: Volt még négy testvér. Mi lett a Mimivel?

V: Hát ha én azt tudnám!

K: Ismerték őt?

F: Igen, nagyon közel állt hozzánk.

K: Egyébként ők mind Arvale néven szerepeltek?

F: A férjük nevét viselték, akkor az volt a szokás.

V: Mimi a Nyugaton maradt családtagok közé tartozott.

K: Ő mit tanult?

V: Azt hiszem, ő nem tanult tovább.

F: Nagyon fiatalon férjhez ment Jász Dezsőhöz.

K: Jász Dezsőről még később beszélünk. És hol éltek?

F: Párizsban.

V: Részben. Először Párizsban éltek, utána volt a spanyol polgárháború, ahol a férje aktív szerepet játszott. Akkor Spanyolországban voltak, ott született egy kislánya, Anita.

K: Volt még az Edit, a legkisebb?

V: Igen, az Edit hozzácsapódott a moszkvai társasághoz, az édesanyámhoz és a nagyanyámhoz, és velünk élt, amíg férjhez nem ment egy szintén jugoszláv fiúhoz, Gojkóhoz.

K: Ők is visszatértek a Szovjetunióból?

V: Igen, Magyarországra.

K: Júlia volt a legidősebb. Vele mi lett? Szintén orvosnak tanult?

F: Szintén valami miatt elmaradt az egyetemről.

V: Én csak azt tudom, hogy egy darabig Rómában élt.

F: Aztán férjhez ment.

V: Férjhez ment a Galilei Kör egyik vezetőjéhez. Milyen Miklós volt? Sziza Miklós.

K: Volt még Rita.

V: A Ritáról mit tudok? Tulajdonképpen semmit.

K: Na, Ritáról már én is sok mindent tudok.

V: De arról a korszakról.

K: Rita is orvosnak tanult?

F: Eleinte igen, Rómában tanult orvosnak. Aztán otthagyta az egyetemet, mert nagyon aktívan részt vett a mozgalmi életben. Sőt börtönbe került Romániában. Ez egy nagyon szigorú börtön volt.

K: Mit csinált Romániában?

F: Szórólapokat vitt be illegálisan. Ez kiderült és börtönbe került Romániában. Egészen fiatal volt, úgy tizenhat-tizenhét éves.

K: Később kikerült ő is a Szovjetunióba, és erről még beszélni fogunk, mert nagyon érdekes történet. Hogy került ki Rita a Szovjetunióba? Az Ön édesanyját követte?

V: Rita? Igen, valami olyasféle volt.

F: Ő később ment ki, mert a két testvére már ott volt. De nem csak azért, hanem mert kommunista volt és oda akart menni.

K: Miért lettek ezek a lányok kommunisták?

V: Itten vissza kellene térni ahhoz az időszakra, amikor a nagyanyám és a férje között villongások voltak. A nagyanyám egy állandóan lázadó típus volt, aki féltette a szabadságát és megkövetelte a férjétől, hogy tartsa el. Közben pedig…

F: Közben egymás után születtek a lányok és nem volt könnyű neki. / a férjéhez / Ő beszélt idegen nyelven, ugye?

V: Hogyne, németül, olaszul…

F: Azt hiszem szerbül is?

V: Nem, nem.

F: Nem? Akkor oroszul.

K: Tehát a nagymamától örökölték ezt a lázadó természetet?

F: A lányok? Igen, a családból. Nem?

V: Bizonyára.

F: Ők ezzel magyarázták annakidején.

V: Inkább a nagyanyámmal voltak szolidárisak, mint a férjével – érthető módon. A férjének bizonyára nem volt egy könnyű jelleme.

F: Nagyon odavolt, hogy nem volt fia, aki örökölte volna a foglakozását és a vállalatát.

K: Mi lett később a vállalattal?

V: Bizonyára megszűnt.

K: Jó, de hogyan? Nem mindegy, hogy eladta vagy tönkrement. Maradt belőle pénz?

V: Valami maradt, de tudtommal valami hülyeséget is csináltak, részvénybe vagy kötvényekbe fektették be.

K: Esetleg hadikötvénybe? Az miatt sokan tönkre mentek.

V: Lehet. Én csak azt tudom, hogy amikor már elértéktelenedett, visszakapták a pénzt, de alig ért már valamit. És még akkor is kölcsönadták valakinek, tehát nem volt már egy bázis a megélhetéshez.

K: Ez biztos az első világháború alatt, vagy utána lehetett, mert akkor volt infláció. Azt nem tudják, hogy melyik lány mikor született? Ugye, az édesanyja, Liza 1899-ben született, Júlia volt a legidősebb, Edit a legfiatalabb… Ritát jól ismerték, ugye? Ő mikor született?

F: 1901-ben, ugye?

K: Rita 1901-es volt?

F: Ühüm.

K: Ezek a lányok magyarok voltak és baloldali nézetűek. Nem vettek részt valamilyen formában a Magyar Tanácsköztársaság eseményeiben?

V: De. Azt hiszem, anyám volt a legaktívabb. Gyereknyaraltatást szervezett – másokkal együtt – valahol a mostani Románia területén.

K: De a Tanácsköztársaság idején hol volt?

V: Budapesten.

K: Tehát a budapesti gyerekeknek szervezték ezt.

V: Igen, bizonyára. Anyám nagyon aktív volt ezekben az időkben.

K: Nem mesélt erről?

V: De mesélt. Azt mesélte, hogy volt ott egy nagyon szimpatikus orvos, aki az egész nyaraltatást szervezte: Pártos Zoltán. Aki egy rendkívüli ember volt, nagy humorérzékkel és öntudattal. Egy gyerekorvos volt. Később ő is Moszkvában élt, nyomorúságos körülmények között.

F: Ő lett az egész emigráció orvosa, mindenki hozzá járt.

V: Igen, az én orvosom is ő volt. Van egy bizonyos történet arról, hogy egyszer nagy sírással fogadtam. Megpróbáltak akkor lecsitítani, hogy – „Ne sírjál, Pártos bácsi szeret téged!” Én pedig bőgve azt mondtam – „Engem a Pártos bácsi csak ne szeressen!” Aztán szegény megvakult. Nem volt könnyű élete.

K: Kint Moszkvában?

V: Kint Moszkvában.

F: Meg is halt.

K: Már idős volt?

V: Bizonyára idősebb volt anyámnál.

K: Miért került ki a Szovjetunióba? És miért? ?

V: Bizonyára ugyanúgy, mint a többiek, de nem tudom.

K: Ő is exponálta magát valahogy a Tanácsköztársaság alatt és utána kiment Bécsbe? Utána pedig a Szovjetunióba?

V: Bécsbe nem ment ki, Pártos nem volt Bécsben. De anyámmal tartotta a barátságot, gyakran találkoztak és beszélgettek. Aztán anyám visszajött Magyarországra, Pártos pedig ottmaradt Moszkvában.

F: Ott is halt meg.

V: Szóval voltak érdekes történetek – Pártossal is. Rossz néven vette anyámtól, hogy visszajött. Úgy látszik, azt várta, hogy megszervezzék az ő visszaköltözését is. De, hogy miért nem tudott ő visszajönni, azt nem tudom.

K: ’46-ban vagy ’47-ben a Pártos nem tudott visszajönni Magyarországra?

V: Nem tudott visszajönni, de lehet, hogy egyszerűen nem akart. Talán nem volt annyi barátja vagy ismerőse. Nem tudom. Volt két fia, akik utána Magyarországon is voltak. Sőt állítólag az egyik ellen valaki egy merényletet is szervezett.

K: Ismertek ezek a fiúk? Mind a kettőnek Pártos volt a neve?

V: Igen, Pártos volt mind a kettő, de nem tudom, hogy ismertek-e, már nem is emlékszem a keresztnevükre.

K: Tehát a Tanácsköztársaság alatt az édesanyja és Pártos Zoltán együtt dolgozott és gyermeküdültetéssel foglalkoztak?

V: Igen. Végül az anyámnak ezt be is számították a munkában végzett időszakába, és amikor visszajöttünk Magyarországra, meg is kapta az elismerést. Beszámították ezt a nyaraltatást, és így óriási munkaegysége gyűlt össze. Ez alapján az akkori szabályok szerint az anyámat kinevezték miniszteri tanácsossá. Így került ő a Külügyminisztériumba.

K: Erre még visszatérünk. A Tanácsköztársasággal kapcsolatban van még valamilyen emléke? Meséltek még valamiről? Esetleg valamelyik másik testvér is részt vett valamiben?

V: Nem hiszem. Itt inkább anyám volt – mint mindig – a vezér. Ritával tartotta nagyon szorosan a kapcsolatot. Ez egy baráti kapcsolat is volt, egymásért mindig kiálltak. Amikor pedig Moszkvában voltak, volt ott egy felsőfokú intézet, a Vörös Professzúra nevű egyetem. Ez tulajdonképpen több volt, mint egy egyetem, ahol vezetőket képeztek ki. Anyám és Rita is ezt a tanintézetet végezte el.

K: Szerintem erről később fogom még kérdezni, de beszéljünk még a Vujović testvérekről is.

V: Mit lehet mondani a Vujović testvérekről? Voja az korábban került ki a Szovjetunióba és a Kominternél dolgozott. Nagyon komoly pozícióig vitte, mert a nemzetközi ifjúsági szervezet vezetője lett. Ez a Kominternek volt egy alfiók szerűsége. Ez egy nagyon komoly pozíció volt. Lenin halála után közben már folytak a harcok Sztálin és az ellenzéke között. Voja ezekben is részt vett.

K: Vojiszlav mikor született?

K: Fiatalabb volt apámnál, de nem sokkal. Van egy fénykép, amelyiken a két Vujović együtt van, Párizsban.

K: Mondjuk meg tudom nézni, mikor született, mert híres. Valahová le is írtam már. Csak azért kérdezem, hogy benne legyen az interjúban.²

F: Moszkva előtt Párizsban volt

K: Vojiszlav mikor került ki Moszkvába?

V: Azt tudjuk, hogy a frakciók harca odavezetett, hogy…

K: Tehát Vojiszlav volt a leghíresebb testvér, merthogy a Komintern ifjúsági szervezetét vezette – a húszas években, ugye?

V: Igen.

K: Volt még Gregor vagy Grgur.

V: Igen, aki szintén a Komintern munkatársa volt, egy tisztviselő. Nem tudom, hogy pontosan mivel foglalkoztak, de ő is a nemzetközi munkásmozgalommal lehetett kapcsolatba.

K: És Rada, az édesapja milyen tisztségig vitte?

V: Amikor még Belgádban ügyködtek, Radát lefogták. Utána volt egy per és elítélték.

K: Ennek utánanéztem. Valamivel az Ön születése előtt tartóztatták le, ’27-ben, és öt évig volt börtönben, ’32-ig.

V: Igen, így van.

K: De miért is tartóztatták le? Valamilyen illegális kommunista tevékenységért?

V: Igen, bizonyára, de nem tudom pontosan.

K: És hol tartóztatták le? Belgrádban?

V: Belgrádban.

K: 1927-ben az édesapja már harminckét éves volt. Addigra már abbahagyta az egyetemi tanulmányait, mert kiutasították Ausztriából? Hogy volt ez pontosan?

V: Azt nem tudjuk, hogy került ki Moszkvába.

F: / a férjétől / Édesapád vagy Voja?

V: Voja.

K: Arról kérdeztem, hogy az édesapja Bécsben tanult, ott összeismerkedett az édesanyjával, mert mind a ketten orvostanhallgatók voltak, és ’26-ban összeházasodtak.

V: Én pedig megszülettem, utána pedig átvittek Bécsbe, majd Moszkvába.

K: Párizsban pedig a húszas évek elején járhattak a testvérek?

V: Igen.

K: Gregor is volt?

V: Gregor nem volt ott. Voja és Rada tartózkodott csak ott.

K: A Vujović testvérek vajon miért lettek kommunisták? Ki volt az, aki vitte a többit?

V: Bizonyár Voja volt az. Nem hiszem, hogy Rada – pláne, hogy módja sem volt neki.

K: Tény, hogy Radomír és Vojiszlavjárt, sőt élt Párizsban. Utána pedig Radomír Bécsben az orvostudományi egyetemen tanult, közben pedig illegális kommunista tevékenységgel is foglalkozott, ami miatt 1927-ben Belgrádban letartóztatták.

V: Igen. Úgy látszik, nem vették komolyan ez az egészet. Ezért meg is kapta az ítéletet öt évre. Ami később eléggé terhesnek bizonyult a számára – leülni öt évet. Utána egy érdekes epizód következett, amikor egy zárkába kerültek a következő időszak jugoszláv vezetői: Tito és a többiek…Čolakovic, Moša Pijade.

K: Igen, ez a Čolakovic egy ismert kommunista volt, és Pijade is.³

V: Ezek később magas tisztségbe kerültek. És ezek tulajdonképpen megakadályozták, hogy az anyámat Belgrádba hívják a háború végén.

K: Ezt most nem értem.

V: A második világháború végén felmerült az a lehetőség – miután befejezem az iskolámat és leteszem az érettségit –, hogy elkerüljünk Jugoszláviába. Akkor viszont nem ülnénk itt. Ezt azonban egyeztetni kellett a legfelsőbb pártvezetőkkel – Titóval és a többiekkel –, de azok nem tartották célszerűnek anyámat Jugoszláviába hívni. Anyám pedig azt mondta, hogy csak pártvonalon való meghívásra vagyunk hajlandóak Jugoszláviába költözni.

K: De mi volt a baja Titónak az Ön édesapjával?

V: Sztálinnak volt vele baja. De nem is az apámmal, aki már jó néhány éve le volt tartóztatva és lágerekben élt, vagy egyáltalán nem is élt. A belső nyilvántartás szerint ő még háromnegyed évig élt a letartóztatása után, tehát ’38-ben letartóztatták és ’39 elején kivégezték. Ez nagy árnyékot vetett az egész családra, mert ezáltal kiérdemeltük a „nép ellensége” címet. Ez egy megbélyegezés volt.

K: Ráadásul Vojiszlávot is kivégezték.

V: Voját jóval korábban végezték ki, amikor még lehetett volna változtatni…de a gépezet működött… És hát…

K: Lehet tudni, hogy az édesanyja miként ismerkedett meg az édesapjával? Az édesanyja biztosan mesélte, hogy ismerkedtek meg. Nem mesélt róla?

F: Nem mesélt.

K: Meddig lehet visszavezetniük a párttagságukat? A kommunista mozgalomban mindig fontos volt, hogy ki mikor lépett be a pártba. Például az édesanyjának meddig vezették vissza?

V: Nem hiszem, hogy az anyám párttagsága szóba jött volna, vagy érdekes lett volna.

K: De nem volt párttag?

V: De. Ez a harmincas években lehetett.

K: Tehát, amikor a Szovjetunióban éltek, tagja volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának. És előtte, amikor ezeket a mozgalmi dolgokat csinálták, és a Tanácsköztársaság idején?

V: Hát akkor nem lehettek a szovjet párt tagjai.

K: De a magyarnak lehettek.

V: Nem tudom, hogy állt akkor a magyar párt.

K: Nem volt a magyar kommunista párt tagja?

F: Biztos, hogy volt.

V: De. Most az a kérdés, hogy ez a magyar kommunista párt volt vagy a szovjet. De azt hiszem, hogy inkább a szovjet.

K: Nyílván, amikor a Szovjetunióban élt, akkor a szovjetnek volt a tagja, de csak ’27-ben mentek ki. Előtte is lehetett párttag. Volt magyar kommunista párt – illegalitásban ugyan, de volt.

V: A második világháború végén az anyámat behívták az illetékes szervek és megmondták neki, hogy a pártagságát, és a szovjet állampolgárságot szabálytalanul kapta meg. Akkor azt mondták neki, hogy érvénytelenítették az állampolgárságát. Azt ajánlották neki, hogy adja be még egyszer, és akkor megkapja az állampolgárságot. Ő pedig azt mondta, hogy most már a vége felé közeledik a háború, és mint magyar, a családjával együtt inkább visszamegy a saját országába, ezért köszöni, de nem fogadja el az ajánlatot. Akkor kaptuk meg az állampolgárság nélküliek személyi igazolványát – és ő nagyon büszkén viselte ezt.

K: Ezek szerint nem derült ki, hogy előtte, az illegális korszakban párttag volt-e?

F: Biztos párttag volt. Hát a pártnak dolgoztak.

K: Tehát a Szovjetunió előtt?

F: Persze.

K: Az édesapja pedig nyílván a jugoszláv földalatti párt tagja volt?

V: Azt hiszem, hogy neki ideje sem volt belépni valamilyen pártba, annyira…

F: De.

K: Ha ilyen aktív mozgalmi ember volt, akkor kellett, hogy párttag legyen.

F: Persze.

V: Bizonyára. Azt hiszem, hogy akkor ez egyáltalán nem számított – hogy párttag vagy nem párttag. Ők vitték ezt a vonalat.

K: Jó, de ez egy nagyon fontos dátum – egy rang. A Szovjetunió-beli sírokon még rajta is van, hogy: „pártag 1905 óta”. Ez egy szokás volt ott.

F: Ott igen.

K: Magyarországon is benne volt a pártkönyvben, hogy „munkásmozgalmi tevékenységének kezdete”, és utána egy évszám. Ez egy rang is volt, hogy ki hány éve a párt tagja.

F: Persze.

V: Ami anyámat illeti, az ő párttagsága 1919-ben kezdődött. Utólag aztán mégsem ismerték el, és a pártagsági igazolványába csak 1946-ot írtak bele. Nekem is volt ebben bizonyos szerepem, mert próbáltam erről meggyőzni az Ellenőrző Bizottság vezetőjét, Kiss Károlyt, aki egy ilyen troglodita külsejű pacák volt. Megkérdeztem, hogy akkor nem az számít, amikortól tényleg volt, hanem csak ez a dátum? Nem nagyon tudott válaszolni.

K: Egyébként az édesanyja ’19 és ’27 között hol élt? Bécsben? Vagy Budapesten és Bécsben?

V: Véleményem szerint Bécsben élt, a grinzingi barakkokban.

K: Tehát ’19-ben, a Tanácsköztársaság után kiment Bécsbe?

V: Bizonyára igen. Bécsben volt az egész emigráció, egy csomó ember.

K: Nem volt valamilyen funkciója vagy címe a Tanácsköztársaság alatt? Nem volt valaminek a tagja?

V: Ennek a nyaraltató bizottságnak volt a tagja. Volt egy rendkívül regényes történet is arról, hogy anyám miként bújtatta a Magyar Tanácsköztársaság vezetőit. Hogy is hívták? Az egyik fő vezetőt.

K: Egy népbiztost?

V: Igen. Hogy hívták? Nem tudom. Ilyen brigádokat szervezett…

K: Mint a „Lenin fiúk”, meg ilyenek?

V: Ez a „Lenin fiúk” dolog volt. Anyám pedig akkor valamelyik kórházban dolgozott.

K: Szamuely Tibor volt ilyen megtorló…

V: A Szamuely volt! Akkor odavitték Szamuelyt – aki már illegalitásban volt – és anyám bújtatta egy ideig. Ezt a dicső tettet számították be neki. Ez tényleg egy rizikó volt. Utána Szamuely – bizonyára Bécs felé – elviharzott.⁴

K: Hát nem jutott sokáig, mert öngyilkos lett a határnál, a fogságba ejtése előtt.

V: Azt nem tudom.

K: Én úgy tudom. Szamuely és Korvin Ottó volt a két legkeresettebb ember, mert ők voltak a „vörös terror” vezetői.

V: Igen. „Dicsőséges” dolgokat végeztek.

K: Hol bújtatta Szamuelyt?

K: Volt neki a kórházban egy szobája és bizonyára ott.

K: De Budapesten?

V: Budapesten.

K: Mint orvostanhallgató dolgozott a kórházban?

V: Igen.

K: Az előző rendszerben ez egy „legendás” dolognak számított. Nem faggatták erről? Nem mesélt erről?

V: Nem hiszem, hogy nagyobb figyelmet szeretett volna az emberek részéről.

F: Nem sokat mesélt magáról.

K: Nem mesélt?

V: Ezt a Szamuely-féle történetet, a bújtatást mesélte annakidején.

K: / Vujovits Inesszához / Magának is mesélte?

F: Nem, erről nem beszélt nekem.

K: Tehát ’26-ban összeházasodtak. És utána Bécsben éltek?

V: Utána apám bekerült ebbe a bizonyos zárkába.

K: De Maga miért Belgrádban született?

V: Akkor a család egyes tagjai Belgrádban voltak, mert Elena ott lakott. A férjével egy lakásuk volt ott, vagy nem tudom mi. Nem tudom. Anyám ott volt, és én is ott voltam – azt tudom.

K: Tehát ott született.

V: Ott születtem, igen. Azt is tudom, hogy a testvére, Elena kicsit félt, hogy ott marad a nyakán az egész család. Ezért is fontos volt, hogy az anyám minél gyorsabban tovább menjen Belgrádból Bécs felé. Nehogy az a benyomás keletkezzen, hogy le akarnak ott telepedni.

K: Akkoriban milyen állampolgársága lehetett az édesanyjának?

V: Hajaj! Ezt tényleg meg kell nézni – hogy a Habsburg Monarchia mikor dőlt össze.

K: Nem, ez attól független. Ha magyar nemzetiségű, de Bécsben élt, de Belgrádban is volt, és a férje jugoszláv…

V: Ilyen furcsa keverék volt.

K: Akkor osztrák, magyar vagy jugoszláv állampolgár volt? Vagy nem is volt neki állampolgársága, csak menekült papírja? Csak azért kérdezem, hátha halott róla.

F: Deján biztos tudja.

V: Nem hiszem, hogy ilyen menekült dolgok akkor felmerültek volna. A bécsi légkör nagyon liberális volt, a hatóságok ott nem nagyon parancsolgattak. Tulajdonképpen élték az életüket ott, szórakoztak, földalatti munkát végeztek.

K: Egyszer elmesélték nekem azt a történetet, miként csempészték át Magát csecsemőként a határon. Mi volt ez a történet?

V: Amikor születtem, egy pár hónap után megpróbáltak elvinni Bécsbe, de miután…

F: Mert az anyukád menekült. Azt a parancsot kapta a párttól, hogy meneküljön. Mert veszélyben volt.

K: Belgrádból?

F: Belgrádban. Emlékszel! Átöltözött munkásasszonynak, kapott valami igazolványt is.

V: Parasztasszonyként…

F: Nem, az a nagymamád volt. Édesanyád, Liza Bécsbe ment, ilyen módon.

K: Tehát álruhában ment Belgrádból Bécsbe?

F: Igen.

K: ’28-ban?

F: ’28-ban. És a gyerek ott maradt a nagymamával. Az volt megbeszélve, hogy valahogy kiviszik az országból, ami nagy probléma volt.

V: És akkor a nagymamám átöltözött parasztasszonynak, betett egy kocsiba és elindult a határ felé. Azt mondta, hogy rokonlátogatásra viszi a kisgyereket, és átengedték. Így kerültem én Bécsbe. Utána pedig Moszkvába.

K: Mikor mentek Moszkvába?

V: Kilenc hónapos voltam, amikor Moszkvába kerültem. Ez azt jelenti, hogy ’28 első felében, nem?

K: ’27-ben született. Akkor ’28-ban kerülhettek Moszkvába?

F: Igen, mert novemberben született.

V: Igen, valamikor a következő év közepén.

K: De miért mentek Moszkvába?

V: Mert a párt így határozott. Úgy látszik, sok fantáziájuk nem volt, és amikor látták, hogy az apám dolga elhúzódik – mert az öt évet le kellett ülnie –, úgy határoztak, hogy kerüljön Moszkvába a család.

K: Tehát Moszkvába költözött az édesanyja, és vitte Magát is.

V: És ezenkívül a nagymamám és Edit is ment.

F: A nagynénje.

K: Ők mentek ’28-ban Moszkvába?

V: És egy másik vonalon a Ritáék. Azt hiszem, ők már ott voltak Moszkvában.

K: Rita már előbb kiment?

V: Igen. Ott volt még ez a Mathejka-féle társaság.

K: Merthogy Mathejka János volt Rita férje. Értem. Közben az édesapja börtönben ült. Hol volt börtönben?

V: Nem egy helyen volt. Az egyik hely egy börtönsziget volt, egy Ada Ciganlia nevű sziget. Ez volt az egyik. Sremska Mitrovica volt a másik hely, ahol a tisztel társaság ült – Tito, Moša Pijade és a többiek. Mindenféle történetek voltak erről.

K: Mariborban nem voltak? Mintha az interneten azt olvastam volna, hogy Radomir Vujović Mariborban együtt ült Titóval.

V: Lehet, hogy így volt. Szóval Titónak nem az volt a legnagyobb óhaja, hogy Rada családja odajöjjön, mert esetleg szovjet részről nehezményezték volna.

K: Ez később volt, ugye? A börtönben még jóban voltak, nem?

V: Ha egyáltalán jóban voltak. Utána Tito is kikerült Moszkvába, és egy darabig a párt képviselője volt – de időben továbbment.

K: Valamit még olvastam azokban az anyagokban, amiket előzetesen odaadott – valami olyasmit, hogy az édesapja letartóztatásának nemzetközi visszhangja volt.

V: Igen, főleg a haladó francia értelmiség produkált mindenféle tiltakozásokat.

K: Tehát Radomir Vujović olyan ismert kommunista volt, hogy a letartóztatása nemzetközi visszhangot keltett.

V: Igen. Pláne, hogy nem tudjuk, milyen bírósági ítélet született volna, ha ezek a francia értelmiségiek nem lépnek közbe. Mert esetleg halálra is ítélhették volna.

K: Akkor Jugoszláviában a Horthy-rendszerhez hasonló, nagyon konzervatív rendszer volt, és halálra is ítélhették volna. De mit követett el? Valamilyen illegális munka volt. De mi? Azt nem tudja, hogy bukott le?

V: Szervezkedtek. Apámról azt tudom, hogy amikor letartóztatták, valamilyen irat volt nála. Amikor elvitték, egy nyomda mellett mentek, ahol apámnak volt valamiféle kapcsolata, ezért kiszakította magát a fogdmegek öleléséből és beszaladt, és a nyomdában odadobta az egyik elvtársnak a csomagot, utána pedig hagyta, hogy visszakísérjék. Volt egy ilyen hősies epizód is.

K: Amúgy milyen ember volt az édesapja? Mit meséltek róla?

V: Azt mesélték, hogy egy nagyon jó kedélyű, eléggé kis emberke volt. Szeretett viccelődni és társaságba járni, érdeklődött a zene iránt és állítólag fuvolázott is. Mit lehet még mesélni

róla? A gimnáziumban bizonyára nagyon jó tanuló volt. Amikor ez a bizonyos emlékműavatás volt, elvittek minket az apám gimnáziumába.

K: Milyen emlékmű?

V: Ez egy három oszlopból álló emlékmű.

K: Van egy emlékmű Pozserevácban a három Vujović testvér emlékére?

V: Igen.

F: És az ottani tér Rada Vujović nevét viseli.

K: Az édesapjáról neveztek el egy teret?

V: Igen, egy teret Pozsarevácban és egy utcát Belgrádban, egy előkelő negyedben.