Virtuális életútinterjú-gyűjtemény
Kádercsaládban nőtt fel. Nevelőapja, Kálmán Endre különböző felsővezetői tisztségeket töltött be a kommunista párton belül, értelmiségi, ideológiai vonalon (A Párttörténeti Intézet Igazgatója, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese volt). Galicza Péter egyetemi tanulmányait az ELTÉ-n folytatta, matematika-pszichológia-filozófia szakon. (Ebből a pszichológiát két év után leadta) Az egyetemen tagja volt az 1968 őszén létrehozott Atkári János-féle KISZ-vezetésnek. 1972-ben kikerült a Végrehajtó Bizottságból, majd önhatalmúlag „kilépett” a KISZ-ből is. Ezután fokozatosan eltávolodott a kommunista ideológiától. 1973-ban végzett matematika-filozófia szakon. Nehezen talált állást, végül az MTA Pedagógiai Kutatócsoportjánál lett szerződéses kutató (1973-1975). Közben óraadóként filozófiát kezdett tanítani, majd 1975 őszétől kinevezték tanársegédnek a Műegyetem Filozófia Tanszékén. A nyolcvanas években adjunktus lett. Több mint negyed évszázadig – 2000-ig – tanított a Műegyetemen. Családja, egyetemi évfolyamtársai, munkatársai révén kiterjedt kapcsolati hálója alakult ki a hetvenes években kibontakozó liberális-ellenzéki körökkel. 1979 őszén – feleségével, Salamon Gabriella közgazdász újságíróval együtt – aláírta a Chartás tiltakozólistát. A nyolcvanas években passzív volt, nem politizált. A filozófiaoktatás mellett – barátai, ismerősei felkérésére – különböző felsőoktatási intézményekben kezdett filmelemző órákat tartani. A kilencvenes évek első felében részt vett a Kovács András Bálint nevéhez fűződő Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet létrehozásában az ELTÉ-n. A kilencvenes évek végén tagja lett a műegyetemi Médialabornak, amely megszervezte a Nemzeti Audiovizuális Archívumot. 2000-ben a Műegyetemi Filozófia Tanszékén leépítették. Azóta az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója.
1929-ben Bécsben született, magyar szülőktől. Szocialista beállítottságú édesapja és édesanyja az 1919-es Tanácsköztársaság után Ausztriában ismerkedtek meg, ahová a fehérterror elől menekültek. A harmincas évek elején Bécsből áttelepültek a Szovjetunióba. A családfő, Lamberger Béla agronómus vidéki szovjet felsőoktatási intézményekben tanított, több helyen is főagronómusi állást töltött be. A második világháborút egy Volga-menti kísérleti állomáson vészelték át. Lamberger Frigyes kezdetben traktorosként, majd villanyszerelőként dolgozott. 1956 tavaszán családjával együtt visszatelepült Magyarországra. Az 1956-os forradalom Budapesten érte, az eseményeket szovjet szemmel látta. Október 28-november 8. között feleségével és gyermekeivel a szovjet követségen tartózkodott. 1957-62 között az Express, majd az IBUSZ utazási irodák idegenvezetője, kísérőtolmácsa volt. Néhány évig a vendéglátóiparban dolgozott, majd 1965-69 között újra villanyszerelő volt, erősáramú technikusi végzettséget szerzett. 1969-től külkereskedő a NIKEX-nél, lifteket forgalmazott az egész KGST területén, de fő szakterülete a Szovjetunió maradt. Közben elvégezte a külkereskedelmi főiskolát. 1975-től a METRIMPEX külkereskedője, 1978-82 között a cég szófiai irodavezetője volt. A nyolcvanas években több vállalatnak is dolgozott, COCOM-listás árucikkek beszerzésével foglalkozott. 1989-ben nyugdíjba vonult, és saját szakállára kezdett el kereskedni, elsősorban számítástechnikai cikkekkel. A kilencvenes évek közepétől néhány évig a Lukoil tanácsadójaként, magyarországi megbízottjaként dolgozott.
A Szovjetunióban nőtt fel, édesapja jugoszláv, édesanyja magyar kommunista emigráns volt. Nagybátyja, Vojiszlav Vujović egy ideig az Ifjúsági Komintern főtitkári posztját is betöltötte. Édesapja Radomír Vujović és két nagybátyja – Vojiszlav és Gregor – is a sztálini tisztogatások áldozata lett a harmincas évek végén. Rajtuk kívül több családtagját is a Gulag munkatáboraiba hurcolták, Vujovits Vladimír és az édesanyja pedig a „nép ellenségei” kategóriába kerültek. Moszkvai érettségije után, 1946 legvégén települt át Magyarországra édesanyjával, Vujovits (Arvale) Erzsébettel és a nagymamájával együtt. Közgazdasági egyetemet végzett Budapesten, közben a Magyar Rádió orosz nyelvű műsorának szerkesztője volt. 1956. október 23-án délután a Rádióban tartózkodott, szemtanúja a tűntetésnek, de még az ostrom előtt elhagyta az épület. November 3-4-én a Parlamentben felállított ideiglenes rádióstúdióban (Szabad Kossuth Rádió) dolgozott, november 4-én hajnalban ő fordította le, majd olvasta be orosz nyelven Nagy Imre miniszterelnök közleményét a szovjet csapatok támadásáról. 1957 márciusában elbocsátották a Magyar Rádiótól. 1957-1965 között a Külkereskedelmi Minisztérium munkatársa volt, KGST ügyekkel foglalkozott, és a külkereskedelmi miniszternek tolmácsolt. 1965-1972 között a Minisztertanács munkatársaként, Apró Antal, majd Vályi Péter KGST együttműködésért felelős miniszterelnök-helyettesek kísérője és tolmácsa volt. Munkája miatt rengeteget utazott, több száz magas rangú magyar delegációban vett részt. 1972-től a Külkereskedelmi Minisztérium sajtóosztályának vezetője lett. 1988-ban nyugdíjba vonult. Az interjú készítésében aktívan részt vett felesége, Vujovits Inessza, a Radnóti Miklós Gimnázium nyugalmazott orosztanárnője is, így az ő élettörténete is részletesen megismerhető.