Excerpt of Interview

Frigyes Lamberger
Ezen az oldalon a kiválasztott életútinterjú bizonyos, korlátozás nélkül hozzáférhető részeit olvashatja. Ha az egész interjú érdekli, további információkért kattintson a „Teljes interjú” menüpontra.
Tájékoztató az interjúk olvasásához

Egy életútinterjú beszélgetések sorozatából áll, amelyről hangfelvétel készült. A teljes interjú a beszélgetések hanganyagának gépelt változata.

A „K” betűvel a Kérdező, vagyis Molnár János interjúkészítő megszólalásait jelöli. A „V” betű a Válaszoló, vagyis Lamberger Frigyes interjúadó szövegét jelzi.

Az interjúrészletek oldaltörése megegyezik a teljes életútinterjú oldaltörésével, így a névmutató és tárgymutató ezeknél a részeknél is használható.

A Lamberger Frigyes interjú az 1956-os Intézet Oral History Archívuma (OHA) részére készült, eredeti példányát az OHA őrzi. A Huszadik Század Emlékezete virtuális életútinterjú gyűjtemény csak az interjú publikálási jogával rendelkezik. Amennyiben kéziratos formában kívánja kutatni az interjút, erre az OHA székhelyén van lehetősége (Budapest, 1074. Dohány u. 74.; internetes elérhetőség: www.rev.hu)

First excerpt (pp. 1–11.)
Beginning of the interview and life story

The story of the parents of Frigyes Lamberger. The studies of his father and his career as a young man from Berlin to Mosonmagyaróvár. His mother’s activities during the Hungarian Soviet Republic. The story of both of their fleeing to Austria. How they met each other, the life of the family in the 1920’s.
Lamberger Frigyes (1929-2014)
Külkereskedő

K: 2006. január 17-e van. Jelenleg a Sánc utcában ülünk, Lamberger Frigyes lakásán. Azért ültünk le a magnó mellé, hogy elmondja nekem az életét. Az első kérdésem, hogy mikor és hol született?

V: 1929. szeptember 7-én születtem Bécsben.

K: Bécsben, Ausztriában?

V: Igen. Ahol a szüleim éltek. Ott találkoztak és házasodtak össze.

K: Kik voltak a szülei?

V: Édesapám egy polgári kereskedő családból származott. Az apja gabona-nagykereskedő volt Magyarországon, Győrben. Két bátyja volt és egy nővére. A bátyjai ügyvédek voltak.

K: Az édesapjának?

V: Az édesapám bátyjai ügyvédek voltak.

K: És az édesapját hogy hívták?

V: Lamberger Béla. 1888-ban született.

K: Győrben?

V: Győrben született és 90 éves korában halt meg Budapesten. Az ő pályája elég érdekes volt. Gyerekkorában francia nevelőnő volt mellette. Betegeskedett, a tüdejével volt probléma, ezért kiküldték Svájcba és ott próbálták gyógyítgatni. Akkor már gimnazista volt.

K: Mi volt a baja?

V: A tüdejével volt valami probléma, de meggyógyult. Az is bizonyítja ezt, hogy utána 90 éves koráig élt. Meggyógyították.

K: És a Lamberger család milyen volt? Gabonakereskedők voltak? Ez egy jómódú család volt?

V: Nagyon jómódú család volt, Győr főterén volt saját nagy házuk. Egy saját épület, ami máig megvan.

K: Ott ahol a városháza van? Az a főtér, ahol a templom és a városháza áll?

V: Ahol a nagytemplom van.

K: Ez egy önálló ház volt?

V: Egy önálló ház volt.

1

K: És hogy hívták a nagyapját?

V: Lamberger Gyula. Voltak birtokaink is Győr környékén. Csak ennyit tudok róla. Az úgy volt, hogy az egyik bátyjának… Az egyik bátyja ugyanis katonatiszt volt.

K Lamberger Gyulának, tehát a nagyapjának a bátyja?

V: Nem, a papámnak a bátyja, Lamberger Gyula fia. Katonatiszt volt.

K: Ön akkor nem is látta soha a nagyapját, Lamberger Gyulát?

V: Nem, senkit sem láttam, a nagyszüleimet nem láttam soha. Úgyhogy ez kimaradt az életemből. Kár! Ez is egy nagy veszteség volt.

K: A Lamberger család milyen származású volt? A Lamberger ugye német név?

V: Nagyon érdekes, de sajnos keveset foglalkoztunk ezzel a dologgal. De nem is csoda, hogy ilyen hányatott élet, ide-oda költözések és ilyen-olyan problémák mellett valahogy ez sose került szóba. Amikor visszajöttünk, az apámnak még élt a bátyja és a nővére is. Ki kellett volna kérdezni őket. De ez a két ember valahogy teljesen kimaradt az életünkből. És ez nem volt véletlen, mert a családban kiközösítették az apámat a nézetei miatt.

K: Merthogy baloldali vagy kommunista volt?

V: Baloldali volt, szocdem. Soha nem volt párttag, addig, amíg vissza nem jött Magyarországra. Akkor belépett az itteni kommunista pártba. Addig nem volt. Bécsben részben azért nem lépett be, mert ő volt a titkos postafiókja az osztrák kommunista pártnak. És mint olyan nem lépett be a pártba. A Szovjetunióban pedig ahhoz, hogy valaki beléphessen a kommunista pártba, három év egy helyben tartózkodás és több ajánló kellett. Ami neki sosem jött össze. Mindig nagy bánata volt neki, hogy ’56 előtt sosem volt a kommunista párt tagja. Holott tulajdonképpen kommunista volt.

K: Térjünk még egy kicsit vissza a Lamberger családhoz.

V: Ja igen, azt akartam mondani, hogy honnan származik a Lamberger család. Ez a név nagyon ritka. Én megnéztem, összesen két Lamberger van Ausztriában, és kettő Németországban. Nagyon ritka név.

K: Budapesten is csak az Ön családja van?

V: Csak a mi családunk. Volt még a nagybátyám, de ő már meghalt. Most már tulajdonképpen csak én vagyok. Illetve Lamberger néven szerepel még az unokahúgom, dr. Lamberger Galina is.

K: És milyen vallású volt a család?

V: Hát ez egy fura dolog. Tulajdonképpen zsidók voltak, de azt lehet mondani, hogy nem voltak vallásosak, nem voltak vallásos zsidók. A nagyanyám pedig egy osztrák nő volt.

K: Lamberger Gyula felesége ?

2

V: Igen. A nagyanyám egy osztrák nő volt.

K: Hogy hívták?

V: Sejtelmem sincs. Pár évvel ezelőtt még élt a nővérem, aki többet tudott erről, mert hat évvel volt idősebb nálam. A nagynénémet kellett volna megkérdezni. Amikor visszatértünk, apám nővérét még életben találtuk. Ezek azonban sajnos kimaradtak. Tulajdonképpen vallásosnak nem voltak vallásosak. Se az én szüleim, se a nagyszülők, állítólag nem voltak vallásosak. Abszolút nem, bár nagyapám zsidónak vallotta magát, és az apám is. Anyámnak a származása kétes. Bizonyítottan egy lengyel grófi családból származott, ugyanis anyám ősnagyanyja Lengyelországból származik.

K: Az még nem hangzott el, hogy hívták az édesanyját.

V: Hevesi Margit.

K: Anyai ágon volt lengyel?

V: A Hevesi ágon. Meg is kéne hogy legyen, valahol megvolt, majd megkeresem a porcelánokat. A porcelánon rajta volt az arcképe, a grófkisasszonynak a képe. Megvan valahol.

K: Mármint az édesanyjának vagy az ősének?

V: Az ősének. A történet szerint a grófék egy lovászfiúja szöktette meg a grófkisasszonyt. Ennyit tudok róla.

K: Még egyszer mondjuk el akkor, hogy hányan voltak a testvérek. Volt Lamberger Béla, az Ön édesapja. Hányadik testvér volt ő?

V: Ő volt a legfiatalabb és nagyon nagy volt a korkülönbség. Későn született, úgyhogy ő volt… a legfiatalabb volt az összes között.

K: És hányan voltak testvérek? Mondjuk el még egyszer!

V: Két bátyja volt, és egy nővére.

K: És a nevük?

V: Hát, Lamberger Gyula volt az egyik, az idősebb. Aki az apja után kapta a nevét.

K: És ő mivel foglalkozott?

V: Ügyvéd volt.

K: Győrben?

V: Egy ideig, utána pedig Pesten.

K: És neki nincsenek leszármazottjai?

V: Az unokabátyám volt a fia, aki már meghalt. Az unokabátyámnak pedig volt két lánya.

K: Ez az unokabáty Lamberger…ki volt?

V: Hát…

3

K: Mindegy, nem olyan lényeges, csak hogy ne keveredjenek össze.

V: Kiment a fejemből, hogy hívták.

K: Tehát volt két lánya.

V: Igen, az egyik lánya volt az első házasságból, a másik a másodikból. Az unokabátyám első felesége az a MOKÉP-nek volt a főkönyvelője. Komoly állás volt ez, higgye el nekem! Mindig volt mozijegyem, ha kellett. Csak odaszóltam a pénztárba, hogy Lamberger vagyok és kéne két jegy, és ez elég volt. Ez egy mellékvágány, de érdekes. Attól az asszonytól volt egy lánya. Az a lány most valahol Angliában lakik. Egy fekete fiúhoz ment hozzá.

K: Mármint egy fekete bőrűhöz?

V: Ja, eszembe jutott: Gyurinak hívták az unokabátyámat.

K: Tehát Lamberger Györgynek.

V: Nem tudok semmit erről a lányról, az égvilágon semmit. Teljesen megszakadt vele a kapcsolat. A második házasságából is volt egy lány, aki süketen született. Az anyja az egy ilyen költőféle teremtmény volt, aki tudott kínaiul és japánul is. Szóval elég művelt asszony volt. Juditnak hívták. Azt tudom, hogy egy filmrendezővel disszidált és itt hagyta a lányát, ezt a süket lányát a nagyanyjára. Aki milyen grófnak is? Valamilyen grófnak volt a házvezetőnője. A gróf, aki kint élt nyugaton, a szocializmus alatt is segítette anyagilag Judit anyját, vagyis a kislány nagyanyját. Utána ők is kimentek Angliába.

A középső testvérnek – tehát nem a Gyulának – a fia nagyon komoly atomtudós volt Angliában.

K: Ez most ki pontosan?

V: Ez az apám bátyjának a fia.

K: Ez a Lamberger…

V: Hát az egyik a Gyula, a másiknak most nem jut eszembe a neve. De ilyen is van a családban.

K: Volt egy lány is a testvérek között, ugye?

V: Igen, volt egy nővére is, akit csak egyszer láttam életemben, amikor még élt az apám. Mivel apám ki volt közösítve a családból, ezért nem nagyon találkoztak.

K: És a nővérnek tudja a nevét? Már bocsánat, hogy mindig ezekkel a nevekkel macerálom, de név nélkül össze fogom keverni őket.

V: Persze, logikus. Eszembe fog jutni.

K: Tehát az apja testvérei közül Lamberger Gyula volt a legidősebb. Neki volt egy fia, akit Lamberger Györgynek hívtak. Neki volt két felesége, az első egy könyvelő, és a második volt a

4

Judit. Volt még egy Lamberger fiútestvér, akinek most nem jut eszébe a neve, illetve még egy nővére is. Ha zsidó származásúak voltak, hogy élték túl a Holocaustot?

V: Véleményem szerint a nagyapám akkor már nem is élt, se a nagyanyám. A többiek vagy pénz segítségével vagy védett házakban élték túl.

K: Tehát nem tud róluk semmit?

V: Nem tudok. Pesten elég sok zsidó megmenekült a védett házakban. Például a nagynéném is egy ilyen védett házban lakott. Azt hiszem svéd zászlaja volt annak a háznak.

K: Ez a nagynéni egy Lamberger…?

V: Nem ez a Hevesi család. Ő egy olyan háztömbben élt, amit a svédek védettnek nyilvánítottak. Aki ott volt, az mind megmenekült. De hát tudjuk, hogy a pesti zsidóságból sokan megmenekültek. A vidékiek azok nem.

K: Tehát 1888-ban megszületett az Ön édesapja, meglehetősen kései gyerekként, legalább is a testvéreihez képest nagy korkülönbséggel. Ő ugye még Győrben élt? És említette a francia nevelőnőt is.

V: Igen. Ragyogóan beszélt németül, mivelhogy az anyja csak németül beszélt a családban, és nagyon jól beszélt franciául. És csodák csodája, fantasztikusan jól megtanult oroszul.

K: Már akkor?

V: Nem, később Oroszországban. Ezer lépésről lehetett hallani az akcentusát. de azt a jó, összefüggő beszédet csak komoly, művelt emberek tudják produkálni. Hibátlanul írt, olvasott és beszélt oroszul. Igaz, hogy amit leírt, azt csak a nővérem tudta elolvasni, dekódolni a leírtakat.

K: Olyan csúnyán írt?

V: Igen. Lehetetlenül olvashatatlan írása volt.

T: Tehát már gyerekkorában megtanult franciául és németül?

V: Igen.

K: És milyen iskolába járt?

V: Reálgimnáziumba járt. Latint is tanultak. Azt hiszem reál volt a …, ha jól emlékszem. Aztán kikerült Breslauba és utána Berlinbe, vagy fordítva? Erről nagyon keveset beszélt.1

K: Tehát Berlinben és Breslauban is tanult? De ez már valamilyen felsőoktatási intézmény volt?

V: Igen, mezőgazdasági akadémia volt. Azt hiszem, akkor Európában ez volt a legjobb.

 


1 Lamberger Béla hatvanas években készült ötoldalas önéletrajzából kiderül, hogy 1907-től tanult Berlinben, 1910-ben tette le itt a diplomavizsgáját, majd az 1910-11-es év téli félévében Breslauban (Wroczlaw) tanult tovább. Az 1929-es Magyar Zsidó Lexikon szerint a jenai és giesseni egyetemeken is tanult. Az önéletrajznak és a lexikon szócikkének a másolata az interjú mellékletében található. (MJ)

5

K: Ha 1888-ban született, akkor ez valamikor 1906. után lehetett? 1906. és tizenvalahány között?

V: Igen, mert már ’18-ban itthon volt.

K: És nem volt katona az első világháború idején?

V: Nem volt katona, azt hiszem az egészsége miatt.

K: És milyen végzettséget szerzett ezen a mezőgazdasági akadémián?

V: Doktori címet szerzett. Megvédte a nagydoktori disszertációját. Amikor elvégezte az akadémiát, a diplomamunkáját olyan magasra értékelték, hogy megadták neki a nagydoktori címet. Utána apám rengeteget publikált külföldi és magyar folyóiratokban. Állítólag – bár én még nem néztem utána – a magyar lexikonban is benne van, mint mezőgazdasági szakíró.2 De nem néztem utána. Utána kéne nézni. Manapság ez már nem is olyan nehéz az interneten.

K: Majd én is megnézem. És mikor végzett, 1914-ben? Hány éves volt akkor?

V: Azt hiszem, amikor a nagydoktorit megkapta 22-23 éves volt.

K: Akkor ez 1910-1911-re esett. Tehát addig külföldön volt. És aztán hol helyezkedett el, mivel foglalkozott?

V: A tanulmányai alatt összejárt más diákokkal, volt egy olyan ifjúsági „volksbund”szervezet.

K: Ez ilyen diákszövetség volt?

V: Igen, olyan diákszövetség. Oda járt, és voltak ott oroszok is. Mindenesetre ott lett beoltva a marxizmus-leninizmussal.

K: De ez Berlinben volt vagy Breslauban?

V: Hát akkor Berlin nagyon forradalmi volt. Tulajdonképpen Európában a Németország volt legforradalmibb. Ez a kuriózum az egészben, hogy a legforradalmibb országban lett utána a legnagyobb fasizmus. Hát nem furcsa?

K: Tehát ez Berlinben volt?

V: Vagy Berlinben, vagy Breslauban. Nem tudom, hogy ő említi-e ezt az önéletrajzában?

K: Oroszokkal találkozott és…?

V: A dátumokat összekeverem, de annyit tudok, hogy amikor Svájcban volt, akkor ő találkozott Krupszkajával.

K: Svájcban mikor volt? Nem gyerekkorában volt ott?

V: Hát ezt próbálom most rekonstruálni. Lehet, hogy akkor volt kint gyógykezelésen Svájcban?

K: Tehát, amikor már az akadémiára járt, akkor volt gyógykezelésen a tüdejével?


2 Az 1929-ben megjelent Magyar Zsidó Lexikonban (szerk.: Újvári Péter) szerepel az 520. oldalon. / www.zsidlex.extra.hu vagy www.mek.oszk.hu /

6

V: Mondom, én erről csak annyit tudok, hogy találkozott Krupszkajával. Élete legnagyobb bánata volt, hogy utána belázasodott. Krupszkaja mondta neki, hogy másnap érkezik a vezérük és beszédet fog mondani. Kérte apámat, hogy jöjjön el ő is. És akkor belázasodott és nem tudott elmenni. Egész életében bánta, hogy nem találkozott Leninnel. Krupszkaja mondta neki, hogy a vezérük nézetei azonosak az apáméival, úgyhogy jó lenne, ha megismerkednének egymással. Ezt egész életében bánta.3 Viszont jelen volt – azt hiszem szintén Svájcban – az első nőkongresszuson. Ő volt az egyetlen férfi az egész kongresszuson.

K: Mint küldött?

V: Mint külföldi. Az egyetlen férfi volt a nőkongresszuson. Azt hiszem ez az alakuló kongresszus volt.

K: És mit csinált ott?

V: Csak ennyit tudok. Hogy miként került ő oda és miért, azt nem tudom. Egyébként nagyon szép férfi volt.

K: Ismerte valamelyik küldöttet?

V: Igen, talán. Voltak nőügyei, az biztos. Összekavarodnak bennem ezek a dolgok, dátum szerint nehezen tudom elhelyezni a dolgokat. Ezek csak töredék információk, amiknek az időbeni elhelyezése nehéz. Nem tudom, hogy mit írt le apám az önéletrajzában, de neki fogok állni megkeresni.

K: Merthogy van egy önéletrajza az édesapjának?

V: Igen, van.4 Nem emlékszem, hogy ebben az önéletrajzban mit írt le és mennyire részletesen. Az önéletrajzokban tulajdonképpen az ember mindig a pillanatnyilag aktuális kérdésekre adja a válaszokat. Én se nagyon értem rá, hogy leültünk volna egy ilyen magnóval, hogy hadd mesélje el a dolgokat. Ez teljesen kimaradt. Az ember bánja ezt már. Úgyhogy kavarodnak a dolgok.

K: Lényeg, hogy elvégezte a mezőgazdasági akadémiát, és amire befejezte, addigra baloldali beállítottságúvá vált. Inkább szociáldemokratának vallotta magát akkor, vagy minek?

V: Hát, most tulajdonképpen annak lehet mondani. Utána intéző volt egy bécsi gyárnak a birtokán. A nagybátyja által kapott egy munkalehetőséget, mint intéző. A végén kirakták onnan, mert annyira liberálisan bánt a munkásokkal, és ezt a környező földbirtokosok nem hagyták annyiban.

K: Tehát az akadémia után intézőként dolgozott Ausztriában ?


3 Önéletrajza szerint Lamberger Béla 1908-ban volt Genfben egy idegen nyelvű nyári tanfolyamon, és itt találkozott Krupszkajával. Néhány nappal Lenin érkezése előtt súlyosan megbetegedett és el kellett hagynia Genfet. (MJ)

4 Lásd az interjú mellékletét.

7

V: Nem Ausztriában, hanem itt Magyarországon.

K: Akkor csak egy osztrák tulajdonú birtokon? Mert az édesanyja osztrák volt, és azon az ágon segített az egyik nagybátyja? Vagy melyik nagybátyja segített?

V: Hát, az ügyvéd nagybátyja. Az osztrákoknak voltak birtokaik Magyarországon.

K: És hol volt ez a birtok?

V: Győr környékén.5

K: És ez az I. világháború ideje alatt volt, vagy előtte?

V: Előtte vagy alatta, nem tudom.

K: Túl liberálisnak tartották?

V: Igen, mert emberszámba vette az embereket, és úgy fizetett, satöbbi. Nem nagyon tudták elviselni ezt a környező földbirtokosok. Túl kommunista volt. Később valahonnan előbányászott erről egy újságot.

K: Ki bányászott elő?

V: Az apám bányászta elő. Megvannak a nővérem holmijai, csak azt nem tudom, hogy ezek között hol van ez az újság. Volt ugyanis egy újság és benne egy cikk, amelyben őt támadták annak idején. Volt egy másik újságcikk is, amelyikben ő válaszolt a támadásokra.

K: Ez mikor volt?

V: Hát ez ’18-’19 környékén. Vagy ’19 után? ’18-ban volt az őszirózsás forradalom, ugye?

K: 1918 október végén volt az őszirózsás forradalom, és ’19 márciusában kezdődött a Tanácsköztársaság, március 21-én.

V: Nagy a gyanúm, hogy ezek az újságcikkek valamikor a kettő között jelentek meg.

K: És mesélt valamit ezekről az időkről? Mondjuk az őszirózsás forradalom idején mit csinált egy baloldali ember?

V: Hát a Tanácsköztársaság előtt biztos, hogy ezen a pusztán volt. Milyen pusztán is? Ezt a birtokot valamilyen pusztának nevezték. Lehet, hogy be fog ugrani, hogy mi volt a neve.

K: Akkor mindegyiket pusztának hívták a Dunántúlon.

V: Igen-igen. Lehet, hogy be fog ugrani.

K: Tehát akkor még ott dolgozott?

V: Nem tudom. A Klári lehet, hogy tudja. Az ő nagyapja direktor volt. A direktórium az őszirózsás forradalom alatt alakult meg vagy ’19-ben?


5 Az önéletrajza alapján Lamberger Béla 1913-15 között volt a Zichy grófok tulajdonában lévő Hungária Bank Somogy megyei 3600 holdas kopárpusztai gazdaságának vezetője (Libickozma falu mellett). Innen szocialista kapcsolatai miatt azonnali hatállyal elbocsátották. 1917 végétől pedig intézőnek alkalmazták az osztrák tulajdonban lévő (a Győr-Sopron megyei Tét mellett fekvő ) bethleheni gazdaságban. (MJ)

8

K: Szerintem 1919-ben, de a katonatanács az már 1918 októberében megalakult.6

V: A katonatanácsot azt tudom, mert az anyám is a tagja volt Budapesten.

K: Igen, erre még visszatérünk.

V: Szóval nem tudom pontosan mikor, de az apám együtt ment Pogány Imrével az általa vezényelt állami gazdaság hintóján. Ez a részlet most beugrott.

K: Ki volt ez a Pogány Imre?

V: Pogány Imre a győri direktórium elnöke volt. Egy ügyvéd volt és Klárinak a nagyapja.7

K: A mostani feleségének? A Galicza-ágon vagy a…?

V: Nem, a Pogány-ágon. Pogány Imrének díszsírhelye van a Farkasréti temetőben. Van ott egy folyosó, ahol a díszpolgároknak az urnái vannak.

K: Tehát Győrben volt a direktórium elnöke, és itt van eltemetve a Farkasréti temetőben?

V: Igen.

K: Mit lehet még tudni Pogány Imréről? Ki volt ő?

V: Ügyvéd volt, azt hiszem. Ezt a Klárival könnyen lehet tisztázni.

V: Szóval utána aztán jött ’19, és akkor apám feljött Budapestre. Közben még eszembe jutott, hogy az édesapám 1917-ben megalapította a gazdatisztek szakszervezetét. Egy felhívást tett közzé az újságban, azzal a jelszóval, hogy tulajdonképpen a gazdatiszteket is kizsákmányolják. Mert ők az uraságok kiszolgálói és ezért maguk is kiszolgáltatott állapotban vannak. Ezt meglátván, egy felhívással fordult a gazdatisztekhez, és megalapította a gazdatisztek szakszervezetét. Ő lett az első főtitkár.8 Ezt már ’17-ben csinálta, most eszembe jutott. Már akkor ilyen mély ellenzékben volt. És ’17 még a világháború kellős közepén volt, hiszen ’14-ben kezdődött és ’18-ban fejeződött be. Most már eszembe jutott, hogy ’17-ben alapította a szakszervezetet. Hát ennél fogva egyértelműen szociáldemokrata volt.

K: És belépett a Szociáldemokrata Pártba?

V: Nem tudom. ’19 márciusa után bekerült Nyisztor György népbiztos társaságába, és leküldték, azt hiszem Mosonmagyaróvárra, a mezőgazdasági akadémiára. Hogy ott ő rektor volt vagy tanszékvezető, vagy mi, nem tudom pontosan. De leküldték oda, és megbízták ezzel.9


6 Az őszirózsás forradalomban jelentős szerepet játszó katonatanács 1918. október 25-én alakult meg. Az interjúadó azonban a Tanácsköztársaság ideje alatt, 1919 áprilisában a fővárosban megválasztott kerületi munkás-és katonatanácsokról beszél. (MJ)

7 Lásd dr. Pogány Imre (1881-1960) életrajzát az interjú mellékeltében.

8 Az önéletrajza alapján Lamberger Béla 1918 december 25-én a Népszavában felhívást tett közzé a gazdatisztek szakszervezetének megalakítására. A Magyar Szocialista Gazdatisztek szakszervezetének végleges megalakulása után ő lett a főtitkár. (MJ)

9 Az önéletrajz alapján a Magyaróvári Gazdasági Akadémia üzemtani tanszékének a vezetésével bízták meg. (MJ)

9

K: Már nem emlékszem, hogy milyen népbiztos volt Nyisztor? Ő foglalkozott a mezőgazdasággal?

V: Azt hiszem a mezőgazdasággal foglalkozott.10 Na most a rossz nyelvek szerint apámat azért küldték le Mosonmagyaróvárra, mert tulajdonképpen neki kellett volna a népbiztosnak lenni. Így megszabadultak tőle. Hogy így volt vagy nem volt így, mindegy. Mindenesetre leküldték oda. Nem ott lakott, hanem nyilván csak lejárt, hogy vezesse ott a dolgokat. Amikor aztán összeomlott minden, akkor elkapták és nagyon összeverték.

K: 1919 augusztusában, vagy mikor?

V: Igen. Megvádolták, hogy megölt tíz embert.

K: De miért?

V: Valamivel vádolni kellett. Rajta volt a legkeresettebbek névsorán, ugyanúgy mint édesanyám is, és valamivel vádolni kellett. Ha a nagybátyja nem lett volna a kártyapartnere a román megszálló hadsereg parancsnoka mellett lévő adjutánsnak, akkor ki is végezték volna. Az meg szégyen lett volna a családra nézve, úgyhogy ki kellett szabadítaniuk.

K: Ez melyik nagybácsi volt?

V: Ez a Gyula.

K: És kik kapták el? Valamilyen különítmény?

V: Hát a fehérterror emberei, a különítményesek.

K: De mindenféle különítmények voltak, például volt a Lehár-féle, vagy a Prónay-féle…

V: A Prónay-féle. Azzal vádolták meg, hogy legyilkolt tíz embert.

K: Mint ennek a mezőgazdasági iskolának a vezetője?

V: Nem csak azért vádolták meg, hanem mint szakszervezet-alapítót és a népbiztos környezetéhez tartozót is.

K: És akkor valahogy sikerült kiváltania a családnak?

 

(Vége az 1. kazetta „A” oldalának, következik a „B” oldala.)

 

V: Igen, úgyhogy őt kitoloncolták Ausztriába. De nagyon összejött neki, az biztos.

K: A románok toloncolták ki?

V: A románoknak nagy befolyása volt itt azokban az időkben. Ők is részt vettek a megszállásban, a proletárdiktatúra leverésében.

K: Meddig volt fogságban? Augusztusban elfogták és ...?

V: A dátumokat nem tudom.


10 Mezőgazdasági népbiztos volt. (MJ)

10

K: Szóval feltehetőleg rövid ideig volt és aztán kitoloncolták ’19 őszén.

V: Hát azért nagy a gyanúm, hogy pár hónapig bent volt a börtönben. Aztán kitoloncolták Bécsbe, Ausztriába.11 Ott egy ideig egy Braunthal Berta nevű hölgynél lakott, aki később az angol kommunista párt első titkárának a nagymamája lett.12

K: Mint bérlő lakott ott?

V: Ott lakott, de nem tudom miért. Lehet hogy befogadták, nem tudom miért, talán mint azonos gondolkodásút. Szóval száz szónak is egy a vége, ott aztán kapcsolatba került az osztrák kommunistákkal. Azoknak a pénzén nyitott egy mosodát, és a mosoda címére jöttek a levelek az egész világból.

K: Az osztrák kommunista párt levelezése?

V: Igen. Poste restante-nak nevezik ezt a dolgot. Hogy ő ott milyen szerepet játszott és hogyan, azt nem tudom. Különben ott ismerkedett meg édesanyámmal. De annyit tudok, hogy amikor az osztrák főtitkár Budapestre jött, akkor a József Attila lakótelepen meglátogatta az édesapámat. Ez volt a külön kívánsága a pártközponttól.

K: De ez már a Kádár-rendszerben volt?

V: Igen, a Kádár idejében.

K: Tehát emlékezett még az édesapjára?

V: Igen, igen.

K: Ki volt ez az osztrák kommunista vezető? Hogy hívták?

V: Főtitkár volt. Hogy hívták? Eszembe fog jutni.13 Úgyhogy ezekben a körökben mozgott, és ott ismerkedett meg az édesanyámmal is. Utána már érezhető módon kezdődött a fasizálódás Ausztriában, és úgy döntött, hogy elmegy a szocializmus hazájába.

K: Igen, de ez tíz évvel később volt, ugye?

V: Ez már ’32-ben.

K: Milyen kapcsolatban volt a bécsi magyar kommunista emigránsokkal az édesapja? Vagy csak az osztrák kommunistákkal volt kapcsolatban?

V: Nem tudom.

K: Nem tudja? És mikor ismerkedtek meg az édesanyjával?

V: Mikor ismerkedtek meg? Hát ha én ’29-ben születtem, és ’23-ban született a nővérem, ez azt jelenti, hogy 1921-1922 körül már ismerhették egymást.


11 A önéletrajza alapján 1919 augusztus 27-én már fogságban volt ( ezen a napon felismerhetetlenségig összeverték ) és novemberben szabadult ügyvéd unokabátyja segítségével. Ezután az újabb letartóztatási hullám elől még 1919 telén Ausztriába menekült. (MJ)

12 Az önéletrajza szerint az osztrák kommunista Berta Braunthal (1887-1967) édesanyjánál lakott. (MJ)

13 Az interjúadónak utólag eszébe jutott a név: Johann Koplenigről van szó, aki 1945-65 között Ausztria Kommunista Pártjának elnöke volt. (MJ)

11

Second excerpt (pp. 5870.)
During and after the Revolution of 1956

The Lamberger family moved back to Hungary on March 23rd, 1956. Frigyes Lamberger took a job at VERTESZ company. The “events” of 1956 took him by surprise. On October 24th he went to Buda to pick up his daughter and niece, but was insulted because of his leather jacket. The following day he tried again and managed to bring the children home safe. On October 28th the family was moved to the Soviet embassy in Budapest. Frigyes Lamberger personally chatted with the ambassador, Andropov. After the revolution he rescued some men from his neighbourhood from the hands of Soviet soldiers. He became a member of the newly formed communist party, MSZMP. Because of his knowledge of German and his Soviet passport he is asked to bring back an abandoned truck of VERTESZ from the Austrian border, but he still gets dismissed afterwards. 

(...)

K: Hol volt ez a VERTESZ?

V: A Lehel térrel szemben. Hogy is hívják azt az utcát? Volt ott egy műhely, és mellette volt a MEO központja. Utána aztán átköltöztünk a Fehérvári útra.

K: A VERTESZ egy nagy cég volt?

V: Nagyon nagy cég volt, az egész országot behálózta.

K: Mit jelentett a VERTESZ? Villamos Erőműveket Gyártó…?

58

V: Villamos Erőműveket Gyártó és Szolgáltató Vállalat.1 Volt még a VILATI is, ami transzformátorokat és villamos hálózatokat gyártott. Ott is dolgoztam.

K: Az mikor volt?

V: Már később volt.

K: Tehát elkerült a VERTESZ-hez. Milyen volt a beilleszkedése?

V: Beilleszkedés?

K: Gondolom, először furán néztek magára? Mármint hogy a Szovjetunióból jött vissza.

V: A MEO vezetője egy fiatalember volt, aki akkor végezte estin az egyetemet. A közvetlen helyettese… Milyen Pali is? Istenem! Ő volt azon a telephelyen a párttitkár. Volt még egy hölgy és egy fiú, de azok nagyon jól fogadtak engem. Nem volt problémám. A telephelyen sok parázsvita volt, hogy a Szovjetunió jó-e vagy rossz, hogy így az oroszok meg úgy. Szóval parázsviták voltak, de ez csak belső vita maradt. Kifelé nem lett belőle semmi. Engem ott nagyon szerettek, tényleg. Amikor kezdődtek az események, akkor rögtön szóltak. A Pali rohant be a MEO-ba és mondta, hogy: „Frici! Események vannak a városban, gyere, azonnal hazakísérünk téged!” És hazakísértek.

K: Október 23-án?

V: Igen.

K: Mielőtt még rátérünk október 23-ára, hagy kérdezzek még néhány dolgot a feleségéről, Maruszjáról. Ő hogy tudott beilleszkedni? Ugye, teljesen orosz volt és nem is beszélt magyarul.

V: Nem beszélt. Hát nézze, ez egy nehéz dolog. Nagyon nehezen illeszkedett be. Egyrészt nagyon örült az új lakáskörülményeknek. Tudta értékelni a fürdőszobát, és hogy nem az udvarra kell menni a vécére. Ugyanakkor a nyelvet nem beszélte. A gyerekekkel foglalkozott, és nem sokat tudott mozogni, csak ha velem volt. Amikor apám elment onnan, még rosszabb helyzetbe került. Ameddig az apám ott volt, addig volt kivel szót váltania, és ha lement a piacra, akkor apám elkísérte és nem volt probléma.

K: Gondolom, a gyerekek gyorsan beilleszkedtek?

V: Hát gondolhatja. Nata’52-ben született, vagyis akkor már négy éves volt. Vovka ’55-ben született, egyéves volt. Úgyhogy ők itt nőttek fel. Nekik emlékük sem maradt a Szovjetunióról.

K: Október 23-a teljesen váratlanul érte magát?


1 Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat.

59

V: Teljesen váratlanul. Amikor hazakísértek, kereszteztük a Rákóczi utat, ahol transzparensekkel vonultak az emberek, hogy: „Ki az oroszokkal!” meg satöbbi. Megálltam és mondtam: „Te Pali, itten valami nem stimmel! Itt valami nagyon nagy baj lehet!” Most nem jut eszembe a neve, hogy milyen Pali volt. Majd eszembe fog jutni.2

K: Ez a Pali a párttitkár volt a munkahelyéről, ugye?

V: Igen, ő volt a MEO-ban a szakember és az ész, mert a főnöknek még nem volt annyi szaktudása, mint a Palinak.

K: Tehát nem hallott előtte olyan eseményekről, mint a Petőfi Kör rendezvényei vagy a Rajk-temetés? Sok mindent írtak az újságok is.

V: Nem. Valahogy ez engem nem érintett. Itthon is voltam meg nem is, ez az igazság. Én még útközben voltam.

K: Eljött az október 23-i nap és Magát hazakísérte Pali nevű munkatársa? Látta a tüntetőket is?

V: Igen, ott laktunk a Köztársaság tér háta mögött.

K: Október 23-án este már megostromolták a Szabad Nép Székházat is.

 

(Vége a 3. kazetta „B” oldalának. Következik a 4. kazetta „A” oldala.)

 

K: Tehát 23-án este már lövöldöztek a Blahán, később Sztálin fejét is odavontatták az út közepére.

V: Igen. Na most 23-án engem hazakísértek. 24-én vagy 25-én – erre már pontosan nem emlékszem – pedig elmentem a gyerekekért. A két kislány a Fővárosi Villanyvasutak bentlakásos gyermekotthonában volt.

K: Milyen két kislány?

V: A Galina és a Natália. Odahelyeztük őket, mert az Ilu dolgozott, mi meg azt akartuk, hogy a Nata is megtanuljon magyarul. Otthon az anyjával nem tudott magyarul beszélni, és én is dolgoztam. Nem volt kivel beszélnie magyarul, és csak oroszul tudott. Így beadtuk ebbe az intézetbe.

K: Hol volt ez?

V: A Rózsadombon volt egy bentlakásos óvoda. A Fővárosi Villamosvasutaké volt. A nagynénémen és az Erőssön keresztül volt velük kapcsolatunk. Az igazgatók és az ilyen potentátok mindig támogatják egymást. Tudja, hogy van ez. Pláne akkor még. Ha az egyik igazgató megkérte a másikat valamire az nagyon nagy szó volt. Szóval ott voltak a gyerekek, és én úgy döntöttem, hogy


2 Utólag eszébe jutott: Takács Pál.

60

elmegyek értük. Közben elkövettem egy nagy hibát. Vagyis nem hiba volt ez, inkább tudatlanság. Még Moszkvában vettem magamnak egy fekete raglán bőrkabátot, és abban indultam el a gyerekekért. Először a Népszabadság székházhoz jutottam ki. Akkor még védték az ávósok a székházat. Odaértem és igazoltattak, és nekem ugye a szovjet útlevélen kívül semmilyen papírom nem volt.

K: Az ávósok igazoltatták?

V: Az ávósok.

K: Nem a felkelők?

V: Nem, nem, az ávósok igazoltattak. Beszélgetésbe elegyedtem velük és kérdeztem tőlük, hogy mi újság? Azt mondták, hogy az a feladatuk, hogy ha valakinél fegyvert látnak, akkor elvegyék tőle. Mondtam, hogy helyes, mert nem szabad hagyni, hogy a civileknél fegyver legyen. Kérdezték azt is, hogy hova tartok. Mondtam, hogy megyek a Rózsadombra a gyerekekért. Azt mondták, hogy ezt nem ajánlják nekem, de ahogy akarom. És akkor elindultam lefelé a Rákóczi úton, de elkaptak és fel akartak akasztani.

K: Kik kapták el?

V: Civilek. „Rohadt ávós!” – kiabálták. Akkor derült ki számomra, hogy itt kik hordtak bőrkabátot. Ezt én addig nem tudtam.

K: Nem tudta, hogy a közhit szerint az ávósoknak volt bőrkabátjuk?

V: Nem. Úgyhogy rögtön tömeg verődött össze körülöttem. Szerencsém volt, mert odajött három géppisztolyos fiatalember és megkérdezték, hogy mi történt. „Fogtunk egy ávóst!” – mondták nekik. Tőlem is megkérdezték, hogy ki vagyok, és én mondtam nekik, hogy megyek a gyerekekért és semmi közöm az ÁVO-hoz. Elkérték az igazolványomat. „Szovjet?” – kérdezték. Mondom – „igen.” „És mit keres itt? Hát mondom: „Hazaköltöztünk.” „Na jöjjön velünk!” – és bekísértek az egyetem kollégiumába, ami ott volt a Filmmúzeum melletti utcában.

K: Filmmúzeum? Ez egy mozi volt?

V: Igen, a Rákóczi úton. Az a Filmmúzeum, nem?

K: Nem az Uránia mozit mondja? Amit nemrég felújítottak?

V: Igen, az Uránia mozi.

K: Mellette van a Színművészeti Főiskola egy része.

V: Igen, de volt mellette lévő utcában valami egyetemi kollégium is.3 Oda kísértek be engem. Rengeteg fiatal volt bent fegyverrel, és tanárok is. Odajöttek, elvették és megnézték az útlevelemet,


3 Feltehetően a Színház és Filmművészeti Főiskola Vas utcai épületéről van szó. (MJ)

61

kikérdeztek és utána felvilágosítottak. „Maga marha! Ilyenkor nem fekete bőrkabátban kell sétálni az utcákon! Most adunk magának egy lódenkabátot.” Tudja mi az a lódenkabát?

K: Akkor nagyon divatos viselet volt.

V: Valamikor régen azt hordták. Zöld volt, egy ilyen köpeny-szerű kabát.

K: Mint egy viharkabát.

V: Igen, zöld volt és vastag. Adtak egy lódenkabátot, a bőrkabátot pedig becsomagolták. Adtak egy kenyeret is, és hazakísértek a fiúk. „Maradjon otthon a fenekén!” – mondták. Visszakísértek haza a Népszínház utcába, lódenkabátban, egy kenyérrel és a bőrkabáttal a hónom alatt. Mégsem nyugodtam és másnap elindultam újra.

K: Ez október 25-én volt? Gondolom rögtön el akart menni a gyerekekért?

V: Vagy 24-én vagy 25-én, erre már nem emlékszem. Aznap már nem, de másnap újra elindultam. Közben a telefon működött, úgyhogy felhívtam az Ilut és mondtam, hogy elhozom mind a két gyereket. Akkor már nem arra indultam. Közben felvilágosítottak, hogy ha a Rózsadombra akarok menni, akkor a Margit-híd felé menjek, ne a Rákóczi úton. Elindultam, de már lódenkabátban. Ugye, a fiuktól kaptam egy lódenkabátot, ezt minden további nélkül nekem ajándékozták.

K: Közben nem voltak lövöldözések?

V: Voltak lövöldözések, itt is ott is. Elindultam a Nagykörúton és eljutottam egészen a Nyugatiig, ami körül volt zárva orosz tankokkal. Ott mát otthon éreztem magam. Kérdezte egy katona, hogy hova? Mondtam, hogy megyek a Rózsadombra a lányaimért. Jött egy tiszt, megnézte az útlevelem és szólt egy másik katonának. Volt ott egy páncélozott jármű, beszálltunk és már robogtunk is a Margit-híd felé. A Margit-híd itteni hídfőjét az oroszok tartották, a budai hídfőt az ávósok tartották. A Rózsadomb állítólag az ávósok főhadiszállása volt. Elvittek engem a páncélozott járművel a…

K: Ezek egyenruhás ávósok voltak, ilyen kék parolis egyenruhában?

V: Igen. Elvittek a budai hídfőig ezzel a páncélozott járművel. Ott előjött egy tiszt – már nem emlékszem milyen rangú – akinek elmagyaráztam, hogy miről van szó. Beültettek egy személygépkocsiba és felvittek a gyermekotthonhoz. Ott azzal fogadtak, hogy jaj de jó, hogy jövök, mert nincs élelmiszerük, pedig itt van még vagy húsz gyerek, és már nem tudnak mit adni a gyerekeknek. Mondtam az ávósoknak, hogy: „Elvtársak! Itt gyerekek éheznek, tenni kéne valamit!” Azt mondták: „Ne aggódjon, el fogjuk intézni.” Én elindultam gyalog a Rózsadombról Óbuda felé, hogy hazavigyem a Galinát, mert a nővérem Óbudán lakott. Gyalog elmentünk a Rózsadombtól egészen a Hunor utcáig. Ez nem messze van az Árpád-híd budai hídfőjétől. Odáig mentünk gyalog

a két gyerekkel. Natát vittem, Galina pedig – aki egy erős stramm gyerek volt – jött kézen fogva. A

62

hegyeken át minden probléma nélkül eljutottunk oda. Három vagy négy órát gyalogoltunk. Óbudán Galinát leadtam. Igen ám, de nekem most Pestre kellett mennem a Népszínház utcába. Kimentem az útra és jött egy tehergépkocsi magyar katonákkal. Látták, hogy gyerekkel vagyok és megálltak, amikor intettünk. Mondtam, hova akarok menni. Akkor szálljak fel, mondták és átrobogtunk az Árpád-hídon. Már nem is emlékszem meddig vittek, de mindenesetre hazakerültem a gyerekkel. Maruszja legnagyobb megelégedésére, hogy végre ott van mind a két gyerek. Ez volt. A házbeliek mondták, hogy ne is menjünk ki az utcára, majd ők hoznak nekünk élelmiszert. Akkor a pékek megállás nélkül sütöttek, a krumplit, a libákat meg mindent az utcán osztogatták. Vidékről meg a raktárakból, meg nem tudom honnan hozták fel teherautón. Úgyhogy a házbeliek mindent hoztak nekünk, ami kellett. „Csak mi nem menjünk sehova!” – mondták.

K: Ez volt 25-étől?

V: Vagy 26-ától. Közben a házmester fia beállt a ellenállók közé. Jöttek hozzánk fegyverrel, de a Klári – úgy nevezték a házmesternét, nyugodjon békében! – felpofozta a fiát és elvette a fegyverét. (és nevet) Mondta a barátainak is, hogy tűnjenek innen, mert mindjárt seggbe lesznek rúgva. „Ebbe a házba se felkelés, se fegyver, se házkutatás nem lesz!” – mondta.

K: Mert azt akartak csinálni? Miért mentek oda?

V: Mert a fiú elmondta a többieknek, hogy itt oroszok laknak. „Ezek nem oroszok, hanem magyarok, csak most jöttek haza, menjetek a francba!” – és kirúgta őket a házmesterné. A fiút pedig felpofozta és elvette a fegyverét. Utána aztán elengedte. El is ment a gyerek, a végén disszidált is, mert félt a megtorlástól. Aztán jött a telefon a követségről és elköltöztünk onnan.

K: Ez október 28-án volt?

V: 28-án.

K: Előtte nem keresték önöket a szovjetek?

V: Nem, semmi nem volt. Akkor volt csak egy telefon. Úgy látszik, kiadták az ukázt, hogy keressék meg azokat, akik még regisztrálva vannak. Egy Horgász Bandi nevű villamosmérnök – nyugodjon békében! – segített nekünk a követségre menni. Elkísért minket. Bátor fiú volt.

K: Csomagokkal mentek?

V: Vittünk egypár csomagot a legszükségesebb holmikkal a gyerekeknek.

K: Mit ért azon, hogy bátor fiú volt? Lőttek közben?

V: Hát mindenhol igazoltattak, meg lőttek is. A gyerekeknek be nem állt a szájuk és oroszul beszéltek az anyjukhoz. A Horgász Bandi elkísért minket, ő Palinak volt a barátja. Háborús gyerek

63

lévén azt gondoltam, hogy ha a városban lövöldöznek, akkor itt komolyabb lövöldözés is lehet, és mielőtt elmentünk leszedtem az utcai ablakok belső ablakszárnyait.

K: Leszedte az ablakokat?

V: Igen, a belsőket, mert dupla alakok voltak, és letettem őket a földre. A külsőkből egy szál se maradt épen. De amikor hazajöttünk, csak feltettük a belsőket, és már volt üveg az ablakon.

K: Ez praktikus volt.

V: Ez a háborús múltból jön, hogy miként lehet megmenteni az ablakokat. Olvastam valahol, hogy le kell venni őket.

K: Eljutottak a követségre. Ez ugyanott volt, ahol most is van, ugye?

V: A Népszínház utcában az erkélyünkön volt egy kis háromszögletű, wimpel nevű zászlócska. Tudja milyen az?

K: Nem, mi az?

V: Egy háromszögletű piros zászló, ami kint lógott az erkélyen. Az összes szomszéd ház kapott ágyúbelövést, de a mienk nem.

K: Ez egy szovjet zászló volt?

V: Egy piros zászló volt. Úgy látszik, észrevették, hogy ott egy piros zászló van és nem lőttek oda. Az összes szomszéd ház kapott ágyúbelövést, a mienken kívül. Ilyen véletlenek vannak az életben. Persze ennek fordított következményei is lehettek volna. De akkor az ember csak cselekedett anélkül, hogy értette volna.

K: Tehát a követségre mentek, ami az Andrássy út mellett van?

V: Igen, a Bajza utca Andrássy út sarkán.

K: Még egy család volt ott Magukon kívül, meg Andropov nagykövet…?

V: Meg egy csomó tank és sok katona.

K: Arról már beszéltünk, hogy találkozgatott Andropovval.

V: És akkor belázasodott a Natália, nagyon beteg lett. Orvos persze nem volt, gyógyszerem se volt semmi. Akkor mondták, hogy a Gorkij Fasorban van a belügyi kórház, és menjek oda.4 Elmentem – természetesen lódenkabátban – és portán mondtam, hogy beteg a gyerekem és kéne egy gyerekorvos. Telefonáltak és jött egy harmincöt év körüli férfi, aki megkérdezte, hogy mi a problémám. Mondtam, hogy nagyon beteg az ötéves lányom, de olyan helyen vagyunk, ahol se orvos, se gyógyszer nincs. Kérdezte, hol van az a hely? Mondtam, hogy a szovjet követségen. Azt mondta várjak egy pillanatig, mindjárt jön és elment. Visszajött egy orvosi táskával és egy csomaggal és azt mondta, hogy menjünk. „De a követségre? – kérdeztem. „Igen, oda” – válaszolta –


4 BM Központi Kórház. Városligeti fasor 9-11.

64

„én orvos vagyok, nem politikus.” Eljött és megvizsgálta a gyereket és hagyott egy pár gyógyszert is. Kisült, hogy a csomagban kétszersültet és tejport hozott. Mondta, hogy a gyógyszereket miként adjam be, és remélhetőleg a kislányom rendbe fog jönni, de ha nem, akkor menjek vissza és megadta a nevét is. Sajnos elvesztettem a nevét, úgyhogy nem tudtam visszamenni megköszönni. A nagy zűrzavarban valahogy elveszett. Ez az eset az orvossal is jellemző volt azokra a napokra.

K: Érintkeztek az ott lévő katonákkal?

V: Persze.

K: Milyen volt a hangulat közöttük? Mit szóltak ehhez az egészhez?

V: Hát némelyik azt sem tudta, hogy mit keres itt.

K: Ezek friss csapatok voltak, vagy régóta Magyarországon állomásoztak?

V: Friss csapatok voltak. Valahonnan Közép-Ázsiából hozták ki őket, sejtelmük se volt, hogy mi fán teremnek itt a dolgok.

K: Beszélgetett velük?

V: Persze, beszélgettem velük. Kérdeztem, hogy hova valósiak, meg ők is kérdezték tőlem, hogy hova valósi vagyok. Mondtam, hogy kujbisevi vagyok. Hát szóval ez volt.

Később már volt mit ennünk, mert a nagykövetség intézkedett, arra a pár napra, amíg ott voltunk.

K: A két civil családon kívül sok alkalmazott volt a követségen a vészhelyzet idején?

V: Nem volt sok, a többségüket evakuálták. Nem akarok számot mondani, de lehettek vagy tízen-tizenöten.

K: Újságírók is voltak ott?

V: Nem tudom. Velünk nem készítettek interjút.

K: Meddig voltak ott?

V: Mi november 7-éig vagy 8-áig voltunk ott.

K: Mit csináltak november 4-én hajnalban, amikor újrakezdődött a támadás?

V: Hallottuk az ágyúdörgést, de ott rendületlenül sűrűn álltak a tankok egymás mellett, úgyhogy azon egy ember se tudott átmenni. Mondjam azt, hogy teljes biztonságban voltunk. Az egy olyan tűzerő volt, amit lehetetlen lett volna áttörni, de meg se kísérelték.

K: Ezek a tankok folyamatosan ott voltak, nem mentek sehova?

V: Nem, ezek ott voltak végig. Nem ők vonultak be a városba.

K: Akkor 7-éig vagy 8-áig ott voltak, ugye?

V: 7-éig vagy 8-áig, már nem emlékszem.

K: És utána?

V: Visszamentünk haza.

65

K: Felrakta az ablakokat?

V: Felraktam az ablakokat, eltakarítottuk az üvegszilánkokat.

K: A közelben volt a Köztársaság tér, ahol 30-án nagy csatározás volt a pártháznál, meg utána is ástak ott. Erről mit hallott?

V: Hát hallani sok mindent hallottam, de sejtelmünk se volt a dolgokról, mert mi kint voltunk majdnem a Teleki piacnál. A Népszínház utca és a Kun utca sarkához laktunk közel, úgyhogy eléggé kint voltunk. Tőlünk messze volt a Köztársaság tér, szerencsére! Apám második felesége, Palánkai Mária lakott a Köztársaság téren. De ő se sokat mesélt róla, csak a nagy tömeget. Borzalmas dolgok voltak ott.

K: Hogy alakultak a következő napjaik?

V: A következő napok hogy alakultak? Mivel viszonylag abbamaradt a lövöldözés a városban, bementem a VERTESZ-hez. Az igazgatói iroda a Széna tér mellett volt. Milyen utca is az? Ahol a villamosok mennek?

V: A Mártírok útja?

V: A Mártírok útján, persze! A székház ott volt, ahol utána felépült a minisztérium.

K: Az a nagy ronda épület?

V: Így van, azon a helyen volt egy háromemeletes ház, az volt a VERTESZ központi irodája. Bementem oda és tájékozódtam, hogy mi újság van? Alakult ott egy…mi is? Munkástanács? Igen, Munkástanács. Utána pedig elmentem a II. kerületi tanácshoz, mert ott székelt a szovjet parancsnokság. Az Erőss mondta, hogy abban a házban van a kerületi pártbizottság is. Elmentem a kerületi pártbizottsághoz és mondtam, hogy ki vagyok. Megkérdeztem, hogy felvesznek-e a pártba? Megnézték az útlevelem meg a DISZ-igazolványomat és azt mondták, hogy: „El van intézve elvtársam, üdvözöljük a sorainkban!.” És kaptam egy kartonlapot, egy ideiglenes párttagsági igazolványt.

K: Ez már az MSZMP volt, tehát a Magyar Szocialista Munkáspárt?

V: Az MKP.

K: A Magyar Dolgozók Pártja már megszűnt, és november 1-jétól MSZMP volt. Ez már az új párt volt. Vagy a régi, csak új néven.

V: Az MSZMP volt? Na mindegy! Szóval attól a pillanattól párttag lettem. Ez a részemről természetes volt.

K: De miért a II. kerületbe ment?

V: Ott volt a VERTESZ irodája, és ez majdnem mellette volt, két sarokkal arrébb. Ahol most a Mechwart tér van. Énnekem aztán nyolc volt, hogy melyik kerületbe megyek jelentkezni. Így lettem felvéve a pártba. Visszamentem a VERTESZ-hez, ahol mondta az Erőss, hogy van egy nekem való

66

feladat. Elvitték a VERTESZ tehergépkocsiját, elszöktek vele valahova nyugatra. Állítólag valahol Kapuvár környékén van a kocsi és el kellene érte menni, de senki se mer. Mondtam neki, hogy semmi akadálya, mehetünk. Jön valaki velem? Hogy is hívják azt az illetőt, aki jelentkezett, hogy eljön velem? Kérdeztem tőle, hogy tud-e gépkocsit vezetni? „Azt nem” – mondta. „No nem baj” – feleltem. Nekem akkor már volt jogosítványom, igaz, hogy szovjet, de volt. Úgyhogy én már vezettem tehergépkocsit. Elmentünk Kapuvárra, de ott azt mondták, hogy nem náluk, hanem a határon van a kocsi a szovjeteknél. Elmentünk, már nem emlékszem milyen alkalmatossággal, de elvergődtünk oda is, és tényleg megtaláltuk a kocsinkat. Rajta volt, hogy „VERTESZ”. Már késő este volt és ott maradtunk a szovjet parancsnokságon. Vodkáztunk, zakuszkáztunk, beszélgettünk. Megismerkedtem egy alezredessel. Vele vodkáztunk és beszélgettünk. Hosszú évek múlva egy teagyár igazgatójaként találkoztam vele újra a Kaukázusban. (és nevet)

K: Kicsi a világ?

V: Érdekes dolog volt. Turistákkal voltam és meglátogattuk egy teagyárat. Bevittek az igazgatói irodába és amikor beléptünk, az igazgató felemelte a fejét és egyszer csak azt kiáltotta: „Fegya!” És mindenki elájult, de én is. (és nevet) Annyira váratlan volt. Na mindegy, száz szónak is egy a vége, visszahoztuk a gépkocsit Budapestre.

K: Akkor milyen volt a hangulat vidéken? Hogy viselkedtek az emberek?

V: Semmit se lehetett észrevenni. Nem lehetett érteni. Mondjam azt, hogy az élet ment tovább. Mindenki úgy próbált meglenni, ahogy tudott. De nem is tudtuk ezt nagyon megtapasztalni, mert másnap reggel adtak egy új akkumulátort – mert a régi lemerült –, azzal beindítottuk a teherautót, a tankot is teletöltötték benzinnel.

K: A szovjetek?

V: Persze. Nekik a benzin aztán semmit se számított. Teletöltötték benzinnel, de még adtak pár kannával is.

K: Milyen teherautó volt, Csepel?

V: Azt hiszem Csepel volt, de már nem emlékszem. Ilyen háromtonnás. Azt hiszem Csepel volt, nem voltak itt más kocsik. Beültünk és hazaporoszkáltunk, fél nap alatt itthon voltunk.

K: Voltak az utakon akkor ilyen…?

V: Ellenőrző pontok? Persze.

K: De szovjet ellenőrző pontok?

V: Igen, de én csak felmutattam a szovjet útlevelem és máris mondták, hogy „davaj!”. Hát ezért kért az Erőss, hogy én menjek a kocsiért. Különben be nem bizonyítják, hogy aki vezeti a kocsit, az a tulajdonosa is. Nekem ezt elhitték, mert ott volt a VERTESZ igazolványom. De nem kértek a

67

szovjetek tőlem semmit. Ahogy megszólaltam, már egy ilyen tehergépkocsi nem érdekelte őket. Szóval elhoztam a tehergépkocsit. Nagyon örültek, mert kettő volt összesen, és abból a másik végleg el is tűnt. Úgy látszik átrobogtak vele a határon, nem lehet tudni. Mindegy, az egyiket hazahoztam. Teltek a napok és a munkástanács úgy döntött, hogy el kell egy csomó embert bocsátani. Főleg azokat, aki a legrövidebb ideig voltak a VERTESZ-nél. És ebbe én is belekerültem. Az Erőss mondta, hogy ő próbált ott-tartani, de a munkástanács elnöke azt mondta, hogy nem szabad kivételt tenni, mert az rossz vért szül.

K: Mikor volt ez?

V: Hát ez ’57-ben.

K: Akkor még volt munkástanács? Ez nem egyszerűen csak a vállalat vezetősége volt?

V: …

K: Na mindenesetre elbocsátották.

V: Lehet, hogy nem a munkástanács volt, de mindegy, hogy mi volt. Nem tudom, hogy mi volt, de elbocsátottak. Úgyhogy három hónapig munkanélküli segélyt kaptam. Bent van a munkakönyvemben, tudom bizonyítani.

K: Volt már akkor munkanélküli segély?

V: Hoppá, álljon meg! (és előkeresi a munkakönyvét)

K: Volt munkanélküli segély? Nem is tudtam, hogy ilyesmi is volt a Kádár-rendszerben. Itt van a munkakönyve és benne van, hogy ’57 márciustól… (és lapozgatjuk a munkakönyvet)

V: Négy hónapig kaptam, méghozzá 480 forintot havonta.

K: Ez sok volt?

V: Az jó volt. Azt hiszem, az akkori fizetésemnek minimum a fele volt.

K: Még valamiről beszéltünk, már régebben és magnón kívül. Mesélt a Népszínház utcai ház férfijairól.

V: Ja, akiket kihoztam?

K: Igen, ez magnón még nem hangzott el. Hogy történt az eset és mikor?

V: Amikor hazatértem november 7-én vagy 8-án. Úgy volt, hogy amikor hazatértem, akkor a házmesterné…

K: A Klári?

V: A Klári mondta, hogy: „Frici, nagy baj van, mert az összes férfit elvitték a Dönci miatt.” Dönci a fia volt, aki utána külföldre disszidált. Mondta, hogy a Dönci miatt, azzal hogy a házban felkelők voltak, elvitték a férfiakat és valahol a Keletiben vannak bezárva az egyik csarnokba.

K: De kik vitték el?

68

V: A szovjetek. A szovjetek elvitték a házból az összes férfit, de nem csak a mi házunkból, hanem a szomszéd házakból is. Mert állítólag onnan lőttek rájuk. Kérdeztem a Klárit, hogy a mi házunkból is lőttek? Azt mondta, hogy a mienkből nem, de ezek fütyültek arra, hogy melyikből lőttek, és az egész környékről összeszedték és elvitték a férfiakat. Fogtam magamat és rögtön elmentem gyalog a Keletibe. Nem volt messze onnan, csak pár lépés az egész. Bementem és megkerestem a parancsnokot.

K: Ez egy szovjet tiszt volt?

V: Szovjet tiszt volt, persze. Mondtam neki, hogy ki vagyok és most jövök Andropov elvtárstól, és amikor hazaértem, hallottam, hogy elvitték a házunkból a férfiakat. Mondtam, hogy garantálni tudom, hogy abból a házból senki se lőtt, mert az a ház engem védett, amíg el nem mentünk a követségre. Ezért felkérem, hogy ennek a háznak a férfijait azonnal engedje el. „Hogy képzelem ezt, ő nem tud kivételt tenni.” – mondta a tiszt. „A többieket is elengedheti. Hát azt gondolja, hogy azok lőttek, akik itt vannak? Azok már rég messze járnak.” Azt mondta, hogy ezt nem teheti meg, és nem tudja, hogy mit csinálhatna. Kérdeztem tőle, hogy akkor menjek el az Andropovhoz? „Ne menjen! – mondta – Hány férfi van?” Mondtam, hogy van vagy tíz. „Ismeri őket?” „Ők ismernek engem.” Bementünk a csarnokba és kiabáltam hogy: „Népszínház utca 42. jelentkezz!” Rögtön jöttek is. Én már nem emlékszem, de úgy tíz-tizenkét ember lehetett. „Ezek azok” – mondtam. „Ezeket viheti.” – mondta ő – „Davaj, zabiraj!” És akkor hazamentünk. Ez volt az egész. Akkor megdicsőültem. (és nevet) Aztán a többieket is elengedték, nem csináltak senkivel semmit.

K Hol tartották őket, melyik csarnokban? A váróteremben?

V: A váróteremben. Szóval ez megint egy olyan hülye akció volt, aminek semmi értelme nem volt. Mert nem találnak egy hülyét se köztük – még ha lőtt is – aki azt mondja, hogy én lőttem. Nem? Ez egy hülyeség. Mondtam is a tisztnek, hogy nagyon hülyék. Ha már eldobta és nincs nála a fegyvere, akkor mivel bizonyítja rá, hogy ő lőtt? Semmivel. Akkor mit tudnak velük csinálni? Megint kiviszik „robot”-ra? „Dehogy visszük!”– mondta a tiszt – „Van nekünk elég munkásunk.” Na mindegy, menjünk tovább! (és elkezdi olvasni a munkakönyve bejegyzéseit) Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat, 1956. negyedik hó 10.

K: Tehát itt a munkakönyve és benne van, hogy ’56 április 10-én lépett be a VERTESZ-e, mint „v.i.g. ellenőr”.

V: 1200 forint volt a fizetésem.

K: Ez jó fizetés volt?

V: Nagyon jó fizetés volt. Itt van: „ Felmondás a vállalat részéről”

K: Tulajdonképpen az Erőss döntött úgy, hogy Magának is mennie kell ?

69

V: Nem tudom, hogy ki döntött, de mindegy. Máig sem értem, de nem is kezdtem el ezen töprengeni.

K: Mi lett aztán? Három-négy hónapig munkanélkülin volt?

V: Igen.

K: Nem akart belépni mondjuk a…?

 

(Vége a 4. kazetta „A” oldalának, következik a „B” oldal.)

 

K: Voltak ezek a „pufajkások”-nak nevezett ős-munkásőrők vagy rendfenntartók.

V: Volt valami ilyen, igen.

K: Ezek toboroztak is.

V: Ó, hát engem is toboroztak, csak nem mentem. Közben még nem meséltem, hogy amikor visszaköltöztünk a lakásba, akkor megjelent egy belügyes és hozott nekünk magyar személyazonosságit.

K: Noha nem voltak magyar állampolgárok.

V: Igen. Hoztak magyar személyazonosságit, hogy ne legyünk az útlevelünk miatt veszélyeztetve. Mondtam is neki, hogy „eső után köpönyeg” (és nevet) Ez nekem november 4-e előtt kellett volna, de most már minek? De mindenesetre kaptunk rendes személyazonosságit. Az állampolgárságot sokkal később kaptam meg. Azt hiszem, hogy csak ’88-ban kaptam meg a magyar állampolgárságot.

K: 1988-ban? De hamarabb is megkaphatta volna, nem?

V: Persze, de nem akartam.

K: Tehát nem mondott le a szovjet állampolgárságáról? Vagy nem is kért magyar állampolgárságot?

V: Nem, nem mondtam le és nem is kértem. Ugyanis nem akartam semmilyen katonai szolgálatot teljesíteni a szovjeteknél sem, de itt sem.

K: A szovjeteknél miért nem kellett magának bevonulni?

V: Először azért nem kellett, mert mind a két szülőm másodfokú rokkant volt, és én voltam az egyetlen eltartójuk. Ez ugyebár számított. Itt meg már tök megbízhatatlannak tartottak. Hát a szovjeteknek melyik hadseregbe lehetett volna engem elvinni? A magyaroknak meg nem volt jogalapjuk, hogy elvigyenek katonának, hiszen én külföldi állampolgár voltam.

70